Olyan sok mindent megélt Velük, hogy már számon se tudta tartani. Megkopott emlékezetében a sok-sok év, akárcsak kérges bőrén a színes festék szilánkok, s bizony öreges nyöszörgéssé váltak a beszélgetések is, mikor a szél nekifeszült egy-egy álmos hajnalon.
Pedig látott ő mindent! Végtelenségig húzódó beszélgetést a küszöbön, titkos kilopódzást, mikor visszafojtott lélegzettel várták az ifjak, hogy nyikorgásával árulójuk lesz-e, sőt, még lopott utolsó utáni csókokat is. Volt áldozata kamaszkori viták hevének, mikor a kiabálás gyakran csapott át dühöt kirohanásba, átkozódó ajtócsapkodásba. Még őrizte a legcsúnyább sebeket − a számtalanszor lefestett hosszú repedést, melyeket minden kamasz-vita egyre mélyebbre vésett. Sarokvasait is cserélni kellett egyszer.
Emlékezett a szálkáig hatoló fájdalomra, mikor a kis körfűrész lengőajtót vágott belé, hogy Cirmos kedvére járhasson ki a kertbe, ha elunta a puha párnán lustálkodást… S bizony a súlyra is, mely alatt megfáradtan nyikorgott, valahányszor Mama a keretének dőlt, hogy szomorú belenyugvással szemlélje az egyre üresebbé váló házat. Kirepültek a fiókák, a nagyváros nyüzsgő világába költöztek, hogy új fészket rakjanak és mind ritkábban tértek haza.
Megkopott, karomként görbülő régi bronzkilincsét, ráncos ujjak simították szeretettel, szinte sajnálkozva. Mama még visszanézett. Azóta nem látta a tágas nappalit egyikük sem ilyen üresnek, hogy Papával ideköltöztek. Rég volt, már vagy harminc éve. Szinte hihetetlennek tűnt, hisz a szálkamintás parkettát bámulva, mintha egy perc se telt volna el.
A kerítés előtt egy autó dudált, a sofőr az ablakból félig kihajolva, türelmetlenül integetett az utcát elfoglaló teherautónak. Menni kell – mindketten tudták, ő mégis nyikorgott egy utolsót, hátha marasztalhatja kedves barátját.
Mama megsimogatta a keretét, még el is mosolyodott, mielőtt a nehéz kulcsot hangos csikorgással elfordította volna a zárban. Elrebbent az ismerős érintés, utoljára csosszantak az ismerős, távolodó léptek a macskaköves járdán.
Odabenn a nejlonnal borított, hófehér műanyag ajtó egykedvűen dőlt az előszoba falának.
