Az idén is megrendezte a Könyvmolyképző Kiadó a szokásos év végi Csillagszóró rendezvénysorozatát. Mind a két nap bővelkedett a programokban. Szombatra a kicsiket várták sok szeretettel és meseírókkal az Alexandra könyvesházba.
Szombat tíz órától Bodor Attilla – a Ló, aki édességet tüsszentett és a Tél mennyassszonya című mesék szerzője – és Novák Vica – a Minka és a Felhőfoltozok és a Minka és a betűvetők írónője – várta a gyerkőcöket játékos feladatokkal, apró ajándékokkal.
Lehetőség volt mézeskalácsot díszíteni, valamint Minka és Tél hercegnője babákat készíteni.
Lovranits Júlia Villő meseíró és mesemondó új történetekkel várta a lurkókat és sok meglepetéssel a Galérián lévő kis kávézóban. Ecsédi Orsolya is csatlakozott a mesemondók táborához, egy szép színezőt hozva magával.
Folyamatosan váltották egymást a meseolvasásban az írók, és jól szórakoztak a kicsik is.
Délután Kozma Réka vezetésével kerekasztal-beszélgetést tartott K. László Szilvia, Novák Vica, Lovranits Julia és Ecsédi Orsolya. A beszélgetés középpontjában állt, hogy az írók milyen értékeket tudnak átadni a gyermekeknek a meséken keresztül, és milyeneket szeretnének a jövőben még átadni.
A jó hangulatú beszélgetés után összegyűltünk a kávézóban páran, és vártunk az Aranymosás klubot, amíg a Pódiumon továbbra is folytak a beszélgetések, immár a felnőttek számára.
Előbb Ashley Carrigan Suttogó-völgye, majd Cselenyák Imre A sivatag hercegnője könyvbemutató zajlott le, utána az írók dedikálták is a könyveiket az olvasók számára.
Az Aranymosás klubbon újabb érdekes és fontos dolgokról esett szó, amit íróknak nem árt tudni, ha döntéshozatalokra kerül a sor. Jókat nevettünk, és komolyakat hallgattunk. A beszélgetést Varga Bea vezette.
Ezután véget értek a szombati programok, legalábbis a hivatalosak.
Vasárnap már korán belekezdtünk a programokban.
Tízkor kisebb Apollós tali volt, beszélgettünk, megittuk a reggeli kávénkat, hogy a tegnapi nap után magunkhoz térjünk.
Eközben a Pódiumon, Róbert Kata játékot tartott a Vörös Pöttyös könyvek kedvelőinek, szaloncukrot és könyvet is lehetett nyerni.
A következő program a Pódiumon Varga Bea volt, aki a frissen megjelent mesekönyvéről, a Segítség, támadnak a betűk!-ről mesélt. Majd ezt követően dedikált is a kávézóban a galérián.
Ezalatt mi izgatottan szedelőzködtünk lent, a következő program már minket is érintett, hisz a két elsőkönyves közül az egyik kis csoportunk tagja és büszkesége: Bálint Erika.
Mindenki elfoglalta a helyét, hogy végigkövessük Bálint Erika és Chiara könyvbemutatóját. Meséltek arról, ők milyennek látják a könyveiket, mit szerettek volna átadni és kik voltak a kedvenc szereplőik. Elárultak nekünk egy-két kulisszatitkot arról, hogyan készültek a könyvek. Majd abba is beavattak minket, hogyan állnak a következő kéziratokkal.
Míg Bálint Erika lent dedikálta az Adj esélyt!, addig a pódiumon, némi rendezkedés után elkezdődött a Meghitt pillanatok antológiájának bemutatása az írókkal.
A jó hangulatról nemcsak a kérdéseket feltevő Varga Bea, hanem az írók is gondoskodtak. Némi bemutatkozás után ejtettek pár szót a novellájukról is, ezután pedig dedikálták is a kötetet, ami szép hosszú sort eredményezett náluk.
Egy rövid szünet után máris folytatódott a programok sora és a pódium színpadára: Tavi Kata ült ki, hogy meséljen a Sulijegyzetek titkairól egy kicsit. Őt pedig Eszes Rita követte a nemrégiben megjelent regénye, a Rókatündérről mesélve, illetve más apró titkokat elárulva.
A nap végén pedig férfiuralom volt újra, Bessenyei Gábor és Rácz-Stefán Tibor beszélgetett arról, hogy férfiszemmel milyen érzés Young adult irodalmat írni.
A dedikálok sorát ők zárták a kávézóban,
Tartalmas, pörgős két nap volt, tele eseményekkel, örömökkel és vidámsággal. Valamint könyvekkel.
/Írta: M. H. Sethemba/