– Ismered azt a viccet, amiben az orvost kihívják az éjszaka közepén?
Johnatan Hallway összerezzent a kérdésre, kollégája és barátja, Leslie Han pedig úgy tett, mintha nem vette volna észre.
A napernyő árnyékából nézték a naplementét és azokat a strandolókat, akik előtte fotózkodtak. Ha nem lett volna az a rossz érzésük, miszerint ez lesz az egyetlen szabadnapjuk az év hátralévő részében, lehet ők is ott pózoltak volna. De Johnt nem hagyta nyugodni az az utolsó eset.
Pár nappal ezelőtt egy emberi, férfi torzót sodort partra a víz. Amikor megérkezett a bejelentés, először azt hitték, valami elvesztett filmes kellékről van szó. Aztán az első szakértői vizsgálat megdöntötte ezt a tézist. Gyilkosság történt. A nyomozás idejére a strandszakaszt lezárták, a környező partokat átfésültették, de ha voltak is további darabok, azokat elnyelte a tenger. Johnt akkor környékezte meg először a balsejtelem. Többször is átolvasta az orvosi jelentést, hátha figyelmen kívül hagyott valamit.
“Az áldozat maradványa legalább egyhetes. A testen szórványosan találhatók kisebb anyajegyek, régi hegek. A torzó több pontján bevérzés látható. Ezek alapján kijelenthető, hogy az áldozatot testileg bántalmazták. A megmaradt belszerveken savas hatás maradványait találtuk. A nyaknál, a lumbális szakasznál és a karoknál látható vágásnyomok jellegzetes recéi fűrészre utalnak. Feltehetőleg az áldozatot először megverték, savat öntöttek le a torkán, majd feldarabolták. A DNS-elemzés folyamatban van” – állt a jelentésben.
Hacsak erre gondolt, Johnatan összeráncolt homlokkal szorította meg a sörösüveget. Folyamatosan azon kapta magát, hogy a telefonjára sandít, hátha kap egy sürgős hívást, hátha felmerül egy nyom, ami előrelendíti a Torzó-ügyet. Szeretett volna megszabadulni a mellkasi szorítástól és a kényszeres lábdobolástól.
Vele ellentétben Leslie folyamatosan mosolygott, mintha a nyári part elmosta volna az aggodalmait. Megörült a napsütésnek, a mindent átható, éttermekből, büfékből áradó illatoknak, a zsivajnak és a bikinis nőknek. Még a sirályokat is keblére ölelte volna, pedig máskor az összes „sípoló, tollas dögöt” be akarta karcerolni. Úgy viselkedett, mint egy szabadlábra helyezett rab.
– Nem ismered? Akkor elmesélem – folytatta Leslie zavartalanul, ahogy látta John értetlen arcát. – Az orvost kihívják az éjszaka közepén egy sürgős esethez. Az öreg milliárdos szenved. A helyszínen megvizsgálja a beteget, majd így szól: Kérem, hívja ide a papot, az ügyvédjét és értesítse a családot is. Az öreg teljesen ledöbben, hát ekkora a baj? Macskajajon kívül nincs önnek semmi baja, mondja az orvos, de ne én legyek az egyetlen balek, akit potyára felébresztettek az éjszaka közepén.
– Tudod ez kire emlékeztet? – mosolygott John, talán ezen a napon először őszintén. – Emlékszel még Maurice-ra? A régi halottkémünk, Maurice Taylor.
– A bermuda-bimbós, tudom! – csettintett Leslie. – Istenem, az a fazon! Olyan poénjai voltak, hogy lehidaltam és még a szakmájához is értett. Majdnem megsirattam, amikor elment.
– Na, rá emlékeztet ez a vicc – bólogatott John. – Kinézem belőle ezt a fehérköpenyes virtust.
– Az biztos. Ha ő dolgozott, mindenkinek kellett – nevetett Leslie. – Vajon mi lett vele? Négy éve nem hallottam róla.
– Állítólag visszament Washingtonba, hogy egyetemi tanár legyen.
– Alig negyven évesen, szép karrier. Hullák mellől, alkoholista zombik közé.
– Na igen – bólogatott John. – Lehet őt is meg kellett volna hívni erre a szabadnapra.
– Szerintem három nap alatt kideríti, ki volt a torzó – somolygott Leslie. – Bírtam a fejét. Még most sem tudom abban a három pöttyben hogy látta a Bermudát, de baromira büszke volt rá valamiért.
Leslie szavai nyomán John az üres üvegét forgatta, és úgy tűnt teljesen elmerült a gondolataiban. Az eddigi baljós érzés kezdett alakot ölteni.
– Egyszer ittasan vittem haza – kezdett bele John. Leslie hirtelen nem értette ezt a komor légkört, de már ismerte ezt a hangsúlyt. Némán várta a történet végét.
– Sok dologról mesélt, főleg maffiaügyekről, amiket megúszott. Közben nevetett. Azt hittem ez is csak egy vicc.
Ezután egyikük se szólt. John az éjszakai tenger árnyait bámulta, mintha az lenne élete legbiztosabb pontja. A képek akaratlanul álltak össze a fejében. Emlékezett a torzóra és a bal mellbimbó körüli három anyajegyre. Ezzel egyidőben hallotta Maurice részeg halandzsáját a maffia-kapcsolatokról és egy fiatal orvosról, aki pénzért szinte bármit megtett nekik.
– Nem kellene visszamennünk? – kérdezte Leslie elhaló hangon. Fogai közé cigit csúsztatott, kezében remegve kattant az öngyújtó. – Tudod. Azonosítani.
John már rég nem cigizett, de ebben a percben követte Leslie példáját. A füst szürkén kúszott a tenger felé.
– Előtte mondj még egy viccet.
