90. Könyvhét

Hamarosan – mint már hosszú évek óta – eljön a nyár eleje és vele a Könyvhét. Idén is lehet remek kedvezményekre, könyves programokra lehet számítani. Több helyszínen is lesznek majd könyvheti programok, ilyen a megszokott Vörösmarty tér, valamint idén a Duna korzón is találkozhattok írókkal.
Aki pedig várja, hogy a kedvenc írójával találkozhasson, az bizony böngéssze át a programsorozatot, mert írókból idén sem lesz hiány.
Idén már biztos, hogy ott lesznek a csoport tagjai is, méghozzá meseírók és regényírók egyaránt.

Írótársaink, akik idén már biztosan dedikálnak:

Eszes Rita két remek Young adult könyvét érkezik dedikálni, az Illangókat és a Rókatündért. Aki szeretne egy kedves mosolyt és egy dedikálást, vigye magával az antológiákat is. Eszes Rita szerepel az Érints meg antológiás kötetben az Ajtók című novellájával és a Meghitt pillanatok antológiában az Elrendezett házasság című novellája került.

Eszes Rita dedikál

Novák Vica, meseíró. Nevéhez a Minka-sorozat kötődik, és örömmel várja az érdeklődő gyerekeket, szülőket. Ugyancsak várja az Érints meg! és a Meghitt pillanatok antológiákat is, hisz az Érints meg! kötetben szerepel az (Át)hangolókulcsok, a Meghitt pillanatok kötetben pedig a Távol mint a csillagok című novellája.

Novák Vica dedikál

A nap második felében érkezik két nagyszerű írónő és közösen dedikálnak: Bálint Erika és V. K. Bellone.
Erikának tavaly jelent meg az első könyve, ami az aranypöttyös sorozatot gazdagítja, Adj esélyt címmel.
Bellone pedig a Felvont Vitorlák című Young Adult regényét dedikálja, valamint jelent meg novellája, Tajték címen az Érints meg! antológiában is.
Mindketten szeretettel várják az érdeklődöket.

Bálint Erika és V. K. Bellone dedikál

Ezen kívül rengeteg könyv és könyvmoly lesz jelen. Gyere, szerezd meg vágyott aláírásod és érezd jól magad!

 

 

Ezek is kedvedre valók lehetnek

Your email will not be published. Name and Email fields are required

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..