Büksi Zsuzsannan – Egy szombat délután

Azonnal észreveszem Dórit, amint megérkezik. Elszúrok egy dobást, de most nem érdekel. Annyira vártam. Kerekes székemmel kijjebb gurulok a kosárpálya szélére, alig hallom a labda pattogását, a srácok kiabálását a hátam mögül, mert Dórira koncentrálok.

Kötött pulcsija tökéletes, formás mellére simul, és talán nem kéne így bámulnom, de képtelen vagyok másfelé nézni. Zöldet visel. Azt mondta egyszer – még hónapokkal ezelőtt –, almazöld. A kedvenc színe. A pulóver túl bő ahhoz, hogy kiemelje karcsú derekát. Sajnálom, mert szeretem látni törékeny alakját. Minden alkalmat kihasználok, hogy hozzáérhessek, átölelhessem, magamhoz szoríthassam. Télen sokat ültünk odabent, vagy természetfilmeket bámultunk, vagy a Gyűrűk urát néztük megunhatatlanul. A combja hozzám simult, a fejét a vállamra hajtotta, és olykor az ujjaink összeértek a popcornos tálban, miközben halkan beszélgettünk. Régen volt, a nyarat leginkább idekint töltjük, a szabadban.

Dóri átjön a füvön. Puhán lép – akár egy gepárd egy vízmosás fölé kinyújtózó faágon –, lábfejét spiccbe hajlítja, lágyan mozdul, mintha táncolna, mintha nem lenne súlya, és nem érintené igazán a földet, mint Legolas a Gyűrűk urában. Dórit felvették a táncművészetire, boldogan újságolta nekem a hírt és nekem jólesett, hogy együtt örülhettem vele.

Rövid, világosbarna szoknyája alól éppen csak kilátszik gömbölyű térdkalácsa. Gábor szerint Dórinak ronda, csontos, pipaszár lábai vannak. Utálom, amikor így beszél Dóriról, legszívesebben behúznék neki egyet, másfelől meg örülök, hogy Gábornak nem tetszik Dóri. Ő az a fajta srác, akinek nem tudnak ellenállni a lányok, nagydumás, és már egészen jól halad a rehabilitációval. Nemsokára újra járhat.

Én soha többé. Megmondta Kovács doktor, ne reménykedjek a lehetetlenben.

Dóri észreveszi, hogy figyelem, int nekem, elmosolyodik. Hamis mosoly, arca borongós, tekintete szomorú marad. Szívem összeszorul. Talán csak odaképzelem a könnyeket a szemébe?

Pontosan oda ül, ahová mindig szokott. A kosárpálya szélére, arra a kopott, barna padra. Tucatnyi szerelmespár karcolt bele szívekkel keretezett monogramokat. Dóri szereti azokat a véséseket, én észre sem vettem volna, ha nem simít végig mindegyiken, mielőtt elválunk és hazamegy. Tudom, titkon abban reménykedik, hogy egyszer eljön vele a barátja, és ők is nyomot hagyhatnak az utókornak. Azonban a srác még eddig sosem kísérte el, aminek én annyira nem örülök. Látnom kéne, ahhoz, hogy biztosan tudjam, Dórinak tényleg jó vele.

– Gyerünk, Kornél, ne álmodozz! – Gábor nevet, és hogy nyomatékosítsa szavait fejbe dob a kosárlabdával.

Jó formát hozok, mint mindig, ha Dóri is megjelenik. Ilyenkor kimondottan jól játszom. Látnia kell, hogy jobb vagyok a többieknél; akár egy olyan sráccal is felvehetném a versenyt, aki járni tud. Minden briliáns dobásom után felé fordítom a fejem. A nap fénye aranycsíkokat rajzol szőke, vállig érő, göndör hajára, dübörög a szívem, de ő egyszer sem néz fel, a telefonját bámulja.

Felhúzott lábait lóbálja maga előtt, a tenyerét a combja alá csúsztatja, felkeveri cipője talpával a port. Alig várom, hogy vége legyen a meccsnek. Hiába játszom zseniálisan, cseppet sem tesz boldoggá, hogy nyertünk. Utálom, ha Dóri szomorú. Gyerekkori barátom, a baleset előtti időkből. Akkoriban népszerű voltam, sokan vettek körül, mostanra alig maradtak néhányan a régi bandából. Dóri három éve, minden héten kétszer eljön hozzám, szerdán és szombaton. Nekem meg az „sz” betűs napok lettek a legszebb napok a világon.

– Jól vagy? – Elé gurulok, várom, hogy felemelje a fejét. A térdét bámulja, megrázza a fejét, én meg elkeseredetten figyelem, ahogy egy könnycsepp a harisnyájára hullik.

– Szakítottunk.

Remeg a hangja. Ökölbe szorul a kezem a kocsi karfáján. Tán most örülnöm kellene, hogy végre szabad, mégis fáj, mert ennyire elkeseredettnek látom. Átölelem, ő odabújik a karomba. Sokára rám néz. Könnyek csillognak a szempilláján. Én pedig egy vicces történeten gondolkodom, hogy mosolyt csalhassak az arcára. Akármilyen halványat is, hogy elfelejtse azt, ami bántja, ami fáj, csakhogy újra vidám lehessen, mellettem.

Ezek is kedvedre valók lehetnek

Your email will not be published. Name and Email fields are required

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..