Aux Eliza – Az igazi szerelem (novella)

Rebarbarasör fröccsen az asztalra, eláztatja hófehér ruhámat. A hosszú szőke hajú tündérsrác hebegve szabadkozik, a szeme kidülled, gyönyörű arca elvörösödik.

Sajnálom, ne haragudj! Nem figyeltem oda! – Az inge ujjával kezdi feltörölni az asztalt, kapkodásában lever egy szerelemvirágokkal teli vázát. Mindenki idenéz, amikor az hangos csattanással ripityára törik a padlón. Kényelmetlenül feszengek a székemen. Kerülni akartam a feltűnést, erre tessék! A szerelemvirágok azonnal elhervadnak, a rózsaszín szirmok lehullanak, a szív alakú levelek elszáradnak. A legtöbb asztalnál csak az ismerkedési idő lejárta után hervad el a növény – ha elhervad. Ha nem, a párt egymásnak teremtették. Úgy tűnik, köztem és a kétbalkezes tündér között nincs semmi kémia. Nem, mintha számítana, amúgy sem randizgatni jöttem el az ismerkedési estre.

Hátra sandítok a vállam felett. A telt ajkú, zöld hajú szirén fülig érő vigyorral bámul a vele szemben ülő köpenyes varázslófiúra. A lány közelebb hajol a sráchoz, és valamit a fülébe súg, majd elhúzódik, és várakozásteljesen bámul partnerére. A vörhenyes arcú mágus a tarkóját vakarja, körme nyoma piros csíkokat hagy a bőrén. Ideges. Nem néz a szirén szemébe, ami már önmagában gyanús. Általában egy férfi sem bírja megállni, hogy ne bámuljon meg egy szirént, azaz a varázsvilág legcsábosabb lényét. Pedig annyira azért nem is szépek. Oké, csillogó tengerkék szemük van. Oké, az alakjuk kifogástalan. Oké, szeretnek kihívóan öltözködni, és a varázserejükkel magukba tudják bolondítani a legtöbb férfit. De ezen kívül…

A varázsló viszont nem úgy néz ki, mintha halálosan szerelmes lenne belé. A tekintete riadt, a homloka ráncba szalad, és az étterem lámpafénye megvilágítja a homlokán gyöngyöző izzadságcseppeket.

Eközben a tündérfiú leül velem szembe, és megköszörüli a torkát. Kénytelen vagyok elvonni a figyelmemet a párról. Nem kelthetek gyanút. Ha egy ismerkedési esten nem érdekel az ismerkedés, az több, mint furcsa.

Szóval… – dadogja a tündér. – Gyakran jársz ide?

A szememet forgatom. Talán csak egy nyomozás miatt jöttem el erre a helyre ma este, de egy jobb csajozós szöveget igazán megérdemelnék.

A ruhádat persze kifizetem – folytatja a tündér, és beletúr vállig érő dús hajába. Akármennyire béna a srác, el kell ismernem, elképesztően néz ki erős arcélével, résnyire húzott szemével és a bordó inggel, amit visel.

Egy pincér felsepri a váza maradványait, a hervadt virágokat egy újba teszi, és visszarakja az asztalunkra.

Nem kedvelsz engem, igaz? – kérdezi a tündér, és lesüti a szemét.

Leöntöttél sörrel, és hozzám vágtad a világ legrosszabb felszedős dumáját. Mit vártál?

Elhúzza a száját, és ha lehet, még jobban elvörösödik.

Kezdhetnénk… megpróbálhatnánk elölről? – A nyelve összeakad, a hangja remeg. Most vagy tényleg tetszek neki, vagy minden lány előtt ilyen gyáva.

Ne fáraszd magad!

Ismét a szirént bámulom. Alig észrevehetően biccent egyet, mire a varázsló előhúz egy kis dobozt a köpenye zsebéből.

Első ránézésre gyűrűtartónak tűnik, ami még hihető is lenne egy olyan valakitől, aki megszállottan szerelmes egy szirénbe. Csakhogy a fiú nem szerelmes, ebben biztos vagyok. Nem akarja megkérni a kezét. Forralnak valamit.

Amikor megkaptam a parancsot, hogy szerelmi bájitalcsempészek után nyomozzak az ismerkedési esten, azt hittem, viccelnek. Kérdezzem meg minden szerelmestől, hogy bocsi, tényleg így érzel a partnered iránt, vagy csak beadtak neked valamit? Tény viszont, hogy a dílerek marha okos találkozóhelyet választottak. Egy ilyen helyen senki sem gyanakodna rájuk… engem kivéve persze. De nyomozó vagyok, ez a dolgom. Ha sikerül elkapnom egy dílert, előléptetnek, és végre bebizonyíthatom a főnökömnek, hogy egy női nyomozó is van ugyanolyan jó. Vigyázz, szirénkém, itt jövök!

Mi az, mit nézel? – A tündér egész testével a pár felé fordul, és elég hangosan beszél ahhoz, hogy mindenki más is felfigyeljen. A szerelemnél csak egyetlen izgalmasabb dolog létezik, és az a botrány. Kicsinálom ezt a tündért, amiért leleplezett!

A szirén kikapja a dobozt a varázsló kezéből, és az asztalon pihenő kagylóalakú táskájába süllyeszti. Korábban pirospozsgás arca halottsápadt színbe vált, rémülten néz végig az embereken. Most megvagy, kisanyám!

A varázsló csak mered az üres tenyerére, amiben korábban a dobozt szorongatta. Mintha nem hinné el, hogy ilyen könnyen és gyorsan megfosztották a tulajdonától. A szirén eltolja a székét az asztaltól, és felugrik. Ide-oda fordul, kiutat keres, miközben a mellkasa szaporán emelkedik és süllyed. Felmutatom a jelvényemet, és elállom az útját.

Mi van a dobozban?

A szirén az ajkába harap, a kezét tördeli.

Én… nos, én…

Csettintek egyet, mire a táskája azonnal szétnyílik, és az apró doboz a kezembe röppen. Imádom a rendőrmágiát!

Felnyitom a dobozt. Egy kis fiola van benne, az üvegcsében habzó fekete folyadék.

Magyarázatot!

A szirén nem válaszol, ezért kihúzom a dugót, és megszagolom a löttyöt. Szúrós, keserű szaga van.

Kiábrándító szer? – vonom fel a szemöldököm. Miért kéne egy szirénnek, a csábítás mesterének ilyesmi?

Miatta van az egész – bök a fejével a varázsló felé. – Csak a varázserőm miatt tetszek neki, és én ezt nem akarom. Akkor vettem észre, hogy véletlenül rábocsátottam, amikor már késő volt.

Meg akartad inni a bájitalt? – Hiába, ezt nem veszem be. Egy szirén, aki azt akarja, hogy ne a bűbája miatt szeressék? Ilyennel sem találkoztam még.

Azt akarom, hogy magamért szeressen. Azért, aki vagyok – nyafogja. – Iskolás korunk óta ismerem. Amíg nem állt bűbáj alatt, egyáltalán nem így viselkedett. Lehetett vele beszélni, nevetni, mindent. Most meg csak állandóan azt hajtogatja, mennyire szeret, pedig nem is igaz.

Visszazárom a fiola tetejét.

Ezt honnan szerezted?

Az anyja bájitalmester. Az ő készletéből csentem el. Azt hittem, magát is ő küldte utánam.

A szirén rávillantja a tekintetét a mágusra, aki ettől elvörösödik.

Rájött, miben mesterkedek – biccent a varázsló felé –, és ellopta a fiolát, nehogy megihassam, és elmúljon felette a varázs. Én csak azt akartam, hogy adja vissza, és túllegyünk ezen. Ha kiszeret belőlem, sosem kedvelt igazán. De ha nem, akkor a szerelme valódi. Talán így lesz, tudnom kell!

Szóval a félelem a mágus arcán nem azért van, mert nem szerelmes a szirénbe. Épp ellenkezőleg. A bűbáj miatt túlságosan is szereti ahhoz, hogy elengedje.

Kérem, ne tartóztasson le! – A szirén összetett kézzel könyörög. – Nem loptam semmit, tényleg. Csak kölcsönvettem!

Visszaadom a szirénnek a fiolát. Az hálálkodik egy sort, és egy kortyra lehúzza az italt. Ahogy lenyeli, a varázsló arckifejezése megváltozik. Undor és düh ül ki az arcára.

Hogy tehetted? – kiáltja a szirénnek. – Azt hittem, te más vagy, mint a többi szirén.

Az is vagyok!

Megbűvöltél! – fröcsögi a varázsló. – Apámnak igaza volt. Minden szirén egyforma! Soha nem kellett volna barátkoznom veled!

A szirén nem marasztalja, amikor faképnél hagyja, csak egy sóhaj szakad ki belőle. Fancsali ábrázattal néz utána.

Miért nem mondtad el neki az igazat? – kérdezem.

Majd, ha megnyugszik – ingatja a fejét a szirén. – Ha dühös, sosem lehet beszélni vele.

Megveregetem a vállát, és emlékeztetem rá, hogy helyesen cselekedett. A srác egész életében a szerelem rabságában sínylődött volna, ha nem teszi meg ezt érte.

Leülök az asztalhoz, szembe a tündérrel, aki tátott szájjal nézte végig a kis közjátékot. A kezembe temetem az arcom. Jól melléfogtam. Hogy lehettem ilyen hülye? Azt hittem, jó nyomon vagyok, és sikerül felgöngyölítenem egy ügyet. Ehelyett kaptam egy szerelmi bánatos szirént, és egy feldúlt varázslót. Hát, úgy látszik, nem fognak előléptetni egy darabig.

Ez elképesztő volt – szól elismerően a tündér.

Ja – vetem neki oda. – Képzelem.

A tündér átnyújt egy pohár rebarbarasört, ezúttal nem borítja ki. A jelek szerint fejlődőképes. Belekortyolok a kissé savanykás italba, hűvössége enyhíti a torkomat mardosó szégyent.

Valahogy kevésbé volt finom, amikor a ruhámon landolt – mondom.

Ne haragudj a korábbiért. Én tényleg kedvellek, és szerettem volna, ha… tudod… bevágódhatok nálad.

A tündér az asztalon nyugtatja a kezét, ujjaival idegesen malmozni kezd.

Azt hiszem, lejárt az ismerkedési időnk.

Bólintok. Hihetetlen, de még ez a szerencsétlen tündér volt a legjobb a mai napomban. Megadja az elérhetőségét, hogy keressem a ruha ára miatt, és elindul a kijárat felé. Követem a tekintetemmel, ahogy csoszogó léptekkel elhagyja az éttermet.

Megiszom a maradék rebarbarasört. Még csak a srác nevét sem kérdeztem meg. Eddig nem érdekelt, most viszont különös hiányérzetem támad. A tekintetem a vázában levő szerelemvirágokra vetül. A száradt levelek és az elnyílt virágok között apró hajtások és bimbók jelennek meg.

Ezek is kedvedre valók lehetnek

Your email will not be published. Name and Email fields are required

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..