Colleen Hoover nagy népszerűségnek örvend kishazánkban, ezért én is úgy döntöttem esélyt adok neki és elolvasok tőle egy könyvet. Választásom a Hopeless-re esett.
A könyv Sky-ról a végzős középiskolás lányról szól. A hírneve cseppet sem fedhetetlen, ő mégsem aggódik emiatt. Az utolsó évében szeretné kiélvezni az iskola adta lehetőségeket. Ám a középsika cseppet sem olyan, amilyennek elképzelte.
Az első nap után bevásáról és itt találkozik Dean Holderrel. A fiú fenekestől felforgatja az életét. Sky sehogy sem képes kiigazodni Holder folyton változó viselkedésén. egyszer gáláns lovag, másszor pedig egy tökkelütött tuskó.
Holder azonban olyan titkok boncolgatásába kezd, ami összetöri Sky eddigi csodálatos mesevilágát és a rideg valóságot zúdítja a nyakába. Hamar kiderül, hogy sem Holder, sem az anyja nem az akinek gondolta, valamint apjáról őrzött kép sem pont olyan, mint a valóság.
Mély sebek kerülnek felszínre, ahogy egyre jobban beles a múlt leple mögé Sky, és egyre erősebben kötődik Holderhez is.
A könyv borítója tetszetős. Semmi csicsa, semmi giccs. Egyszerű, érzelemdús.
A történet tetszett, bár számomra kissé lassan indult be a történet.
Sky érdekes személyiség volt. Tipikus tinédzser a történet kezdetén és komoly személyiségfejlődésen megy keresztül a történet folyamán. A rózsaszín álomvilágban élő kislányból komoly felnőtt lány lesz.
Dean Holder jóképű és bunkó. Legalábbis a pletykák szerint, amit Sky hallott róla. Az első találkozásuk pedig bebizonyítani látszott ezt. De Holder olyan mint a szél. Mindig másik arcát mutatja alánynak. Szeret viccelődni, de sötét titkotat rejteget, ami tönkretehet mindent. Figyelmes, lovagias, bunkó, paraszt. Ezek a jelzők mind jól megférnek egymás mellett róla. Mégsem fejezik ki őt teljesen. Viselkedésére a történet végére választ kapunk. Nem megy nagy személyiségfejlődésen keresztül, de ő is változik a történet során.
Six, a legjobb barátnő szerepét tölti be az első fejezetben, de kb ennyi. Később egyre kevesebbet kerül elő a neve. Számomra semmit nem tett hozzá a történethez.
Breckinről azt éreztem ő a “kötelező” meleg szereplő. Igyekezett az írónő komolyabb szerephez juttatni,de számomra nem jött át igazán, hogy miért is került a történetbe.
A történet első felét unalmasnak találtam. Tinilány a saját kis gondjaival. Ezer ilyet olvastam már. Amiért mégis azt mondom, hogy érdemes volt elolvasni, az a történet második fele volt. Ahogy túlestek a holtponton a kapcsolatukban, beindulnak a történések. Az események egymást követve felpörögnek és egyre izgalmasabb a történet. A második fele a könyvnek egy igazí szívszorító hullámvasút.
Egy cseppet sem bánom, hogy végül mégsem tettem félre ezt a könyvet. Tényleng megérte elolvasni, mert fontos gondolatok rejlettek benne. A legjobbnak azt tartottam a könyvben, hogy bármilyen nehéz is volt Sky számára, végig tudni akarta az igazságot. A teljes igazságot.á
“A szó úgy jön az ajkaimra, mintha mindig is ott lakott volna valahol a kedvel és a szerelmes közt a szótárban. Ahol jó helyen van.
– Élek – szólalok meg.
– Mi van? – méltatlankodik a fejét rázva.
– Élek. Ha összekevered a like (szeret) és a love (szerelem) betűit, ki tudod rakni, hogy live (él). Használhatod arra, amit érzel.“