Adventi hangolódás az Apolló Tintafoltjaival – 2.rész

 

Lázasan zajlik a karácsonyi készülődés, de azért egy-egy jó könyvre mindig van ideje egy vérbeli könyvmolynak. 😉 Advent harmadik vasárnapján mi is elhoztuk nektek három újabb írónk apró írását, reméljük, fogtok találni közte kedves olvasmány-emléket, vagy egy újabb darabot, amit az „olvasni valók” listájához adhattok. Fogadjátok sok szeretettel Agatha Keyguard, Tóth Eszter és Zugligeti Enna olvasmány-ajánlóját!

 

Agatha Keyguard

Nekem a Karácsony egy összetett jelenség, mert nem hiszem, hogy az ünnep mindenkinél pontosan 25-én kezdődne és 26-án érne véget.

Valahol a Karácsonyi hangulat egyik kelléke a zsúfolt, aranyozottan díszített pláza, ahol ideges emberek tolonganak ajándék után kutatva, mintha eljött volna a nyolcadik világvége. Ilyen utazós, szaladgálós napokon Agatha Christie Karácsonyi Krimik c. alkotása lapul a táskámban, lévén ezt a könyvet is egy ilyen napon találtam meg és már rögtön az első novella eleje leírta a hivatalos karácsonyhoz való hozzáállásomat… csak ott a történet Londonban kezdődik, de a nagyváros mindenhol nagyváros.

A Karácsonyi hangulat második fázisa, hogy otthon ki kell pucolni a kályhát és estére be kell fűteni. A pattogó tűz mellett üldögélni, miközben a frissen összefűzött fenyőgirlandból árad a semmihez sem fogható erdőillat és a kertben még a kutyák is csendben vannak (teli hassal nehéz is a távugatás) olyan hangulatot teremt, ami valahogy megfoghatatlanul kapcsolódik A. A. Milne – Micimackó c. könyvéhez. Bár a Micimackót én még a Disney mesék korszakából ismertem meg először, nem bántam meg, hogy felnőtt fejjel lapoztam át a sárgás oldalakat. Bár könnyednek mutatkozik a mondanivalója ugyanolyan mély és elgondolkodtató, mint bármelyik Hercule Poirot vagy Sherlock Holmes könyvben, így ez az alkotás azóta is meghatározó mű lett a krimikkel teli könyvespolcomon.
Agatha Christie: Karácsonyi krimik

 

Tóth Eszter

” Kikfalva lakói, a Kik,

Mind úgy szerették a karácsonyt,

Úgy ám, nem is kicsit…”

Na, de a Grincs! Az a komisz Grincs, aki nálunk nem hiányozhat egy karácsonyról sem. Még általános iskolás voltam, mikor a legelső Grincs film a mozikba került (Jim Carrey főszereplésével, akinek amúgy egyetlen filmjét sem tudom végignézni, kivéve ezt az egyet. Nem tudom, talán a smink jótékony takaró hatása teszi). És azóta nem szabadulok, ez a zöld szörnyecske minden karácsonykor előkerül, számomra olyan kötelező darab mint másoknak a Reszkessetek betörők! (amit viszont nem szeretek, bocsánat a rajongóktól!).

Aztán tavaly karácsonykor végre a mesekönyvet is kezembe vehettem, azóta pedig annak elolvasása (akár többször is) szintén az ünnepi készülődés részét képezi. Úgy érzem, ez a mese magába foglalja mindazt, amit ebben a felpörgött világban sokan elfelejtenek a karácsonyról, annak igazi jelentését. Mindezt egyszerűen, pár oldalban teszi meg, esélyt sem adva, hogy az olvasó esetleg elkalandozzon. Nekem pontosan ez tetszik. Mert a karácsonynak is hasonlónak kellene lennie. Érdemes tehát megállni, és egy percre magunkba néznünk. Nehogy véletlenül mi is Grincsekké váljunk.
Dr. Seuss: Grincs

 

Zugligeti Enna

 

Idén nagyon karácsonyi hangulatom volt már advent elejétől. Na nem teljesen önként – két kisgyerekre vigyázok, akik egymást túlkiabálva magyarázzák, az ő óvis csoportjukban meggyújtották-e már az adventi gyertyát, és mit kérnek majd a Jézuskától.

Akivel ők beszéltek, mert ők tudnak ám beszélni is vele! Hogy válaszolni? Persze, válaszol! Nézd, így kell, hogy leülsz az ágyra, becsukod a szemed és csendben maradsz…

Nincs kifejezetten karácsonyi könyvem, de nemrég találkoztam egy karácsonyi novellával, ami valami hasonló érzést ad át. Ez Terry Pratchett: A számítógép, aki hitt a Mikulásbanja. Az egyik szobatársam olvasta fel nekem ezt, azóta magamnak is elolvastam. Egy picit, felnőttként is, visszacsöppenni a csodába.

 

Kiszely Réka

Ezek is kedvedre valók lehetnek

Your email will not be published. Name and Email fields are required

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .