Kulcsár Kata – Szonja és a Bolondóra birodalma (3. fejezet)

Harmadik fejezet

A trónteremben

Szonja tudta, hogy a palotaszemélyzet, annak érdekében, hogy észrevétlen maradjon, gyakran közlekedik a falak mögötti, rejtett kis folyosókon, csak azt nem sejtette, hogy az embert akarata ellenére is benyelheti egy. Üldögélt egy pillanatig, aztán úgy döntött, a baljós kártyaparti helyett megnézi, hova vezet a szemközt lévő ajtó. Meglökte egy kicsit, az hangtalanul kinyílt és Szonja a trónteremben találta magát, melyet megismert magas, kupolás mennyezetéről és a festett freskókról. Minden egyes bútor, falmozaik, függöny frissnek és újnak tűnt. Még Szonja is tudta, miért.

Tíz évvel ezelőtt ugyanis szinte az egész vár leégett és lakói elpusztultak.

Szonja az eseményeket Soma elbeszéléseiből és szemszögéből ismerte és meglehetősen vázlatosan. A férfi nem szívesen érintette a témát, többnyire elkomorult és szűkszavúan válaszolgatott Szonja gyerekkérdéseire.

Azon a bizonyos, tíz évvel ezelőtti napon Mia hercegnő születésnapjára készült az udvar apraja-nagyja. A teljes személyzetet összehívták a teendők megbeszélésére. Maga a királyi pár is jelen volt, hiszen szerepet szántak nekik az ünnep különleges meglepetései során, melyre meghívták a szomszéd birodalmak előkelőségeit. Másnapra várták vissza Paszián mestert és a királyi csemetéket, Baliánt, Miát és természetesen Somát, kik éves tanulmányi országlásukat végezték. Ábrán, aki akkor is épp betegeskedett, a palota távoli szárnyában pihent. Rébusz mester egy messze eső toronyban űzte titokzatos tevékenységét.

Rébuszt és Ábránt kivéve mindenki a trónteremben nyüzsgött. Az, hogy akkor mi történt és miért, azóta sem tudta senki. Mikor az országjáró túráról megtérő kis csapat megérkezett, mindössze ezt a két embert találta élve a füstölgő várban. Az odavezető Szeles úton egy sereg rémült falusi asszony és férfi verődött össze, akik a szomszédos földekről, Sároskőről, Kecskerétről és Zsírosföldről észlelték a palotában felcsapó lángokat. Rébusz mester lesújtva állt, mozdulatlanságba dermedve. Ábránt az ágyából riasztotta ki a vérfagyasztó felfordulás. Fehér arccal tördelte a kezét, tágra nyílt szeme ide-oda járt és megállás nélkül érthetetlenül motyogott. Állítólag ekkor valami végleg megváltozott benne.

Később sem derült ki sok a tűz okairól. Az odasiető környékbeliek beszámolója szerint, mire az elsők megérkeztek kétségbeesett mentő szándékukkal, addigra a tűz már a trónterembe vezető óriás tölgyfaajtót is magába olvasztotta és megdöbbentő gyorsasággal terjedt a vár többi részére. Végül szinte az egész vár helyén egy füstölgő, megfeketedett váz meredezett, olyan volt, mint valami óriás, halott rovar.

Arra a kérdésre, hogy az akkor mindössze két éves Szonja hogyan menekült meg, miközben a szüleik, Mersina és Balázs mindketten odavesztek, Soma kurtán válaszolt:

A Kecskeréten találtunk rád. Pöszmététől nem messze, a fűben. Aztán ott is hagytunk, inkább én költöztem le hozzád. A vár egy lakhatatlan romhalmazzá vált.

Ámde nem sokáig maradt az. Híre ment a katasztrófának, a környező országok mindegyikéből művészek, építőmesterek és parasztok százai érkeztek. Egyfajta állótábor létesült a szorgos tenni akarókból. Zsírosföld ellátta őket élelemmel. A hatalmas várkertben valóságos emlékpark épült. Neumen és Édua emlékműve mellett az ősi királyok és királynék szobraihoz csatlakozott Cseke és Bié kőmása. Új sétányok keletkeztek. Az összetörött, festett üvegablakokból óriásmozaik készült. Rébusz lakótornya, mely megpörkölődött a tűzben, füstös-feketén emlékeztetett a szomorú eseményre. A trónteremben és a környékbeli termekben végzetükbe futó, tűzgyűrűben rekedt személyzet tagjait pótolták a palota menti falvakból. Hamarosan visszatért minden a megszokott, régi kerékvágásba. Legalábbis a felszínen. Az új személyzet talán víg lett volna és harsogó, de a királyi család gyásza dermedt csendet fújt a folyosókra, betapasztotta a nevető szájakat, lepisszegte a hangos beszédet. Az árvákkal gyengéden bántak Paszián mester körültekintő, tapintatos vezérlete alatt és oktatásuk továbbra is folyt. A törvénynapokon Balián ideiglenes uralkodóként lépett fel, tanácsadói körében, akikkel buzgón pusmogott a kihallgatások szüneteiben.

A palotatűzről nemcsak Soma hallgatott. A személyzet többi tagja sem emlegette gyakran, hisz alig volt, aki aznap ne vesztett volna el egy családtagot, rokont vagy barátot. Csak a felemás falak, a régi és új bútorok furcsa kettősége és Soma alkalmanként elkomoruló ábrázata emlékeztette Szonját arra a bizonyos, tragikus balesetre.

Most pedig majdnem ott állt, ahonnan annak idején elindult az engesztelhetetlen lángfal. Meghúzódott egy paraván mögött és kilesett egy szélesebb repedésen. Épp a trónszékre látott, ahol a mindenkori döntéshozó ült. Hajdan Cseke király, manapság viszont inkább Balián királyfi döntött vitás ügyekben. Gyakoriak voltak a panasznapok, főleg, mióta az eltűnések megsokasodtak és a nép nyugtalansága nőtt. Úgy tűnt, a mai napon is hasonló esemény készül. Megérkezett Paszián mester, aki Rébusz mellett a másik udvari bölcselő és tanácsadó volt. Míg Rébusz a jövőben rejlő kilátásokat és lehetőségeket kutatta, addig Paszián mester mindennapi bölcseletet és udvari etikettet oktatott. Amilyen faragatlan volt Rébusz, annyira gyengéd és türelmes Paszián mester.

Na, tessék – füstölgött Szonja. – Ő bezzeg itt van az orrom előtt. Miért nem őt kell megkeresnem? Egyáltalán, ki tartja a panasznapot, ha egyszer Balián herceg már elindult levadászni Hókát?

Paszián mester a következő pillanatban megválaszolta a kislány halkan mormolt kérdését:

Kéretem Mia hercegnőt – mondta segítőjének, egy föltörekvő ifjúnak, Szegőnek, aki tanítványaként mindenhová elkísérte. Szegő sarkon fordult, magas, vékony alakja, tarkóján összefogott, sötét haja és kissé halott tekintete pillanatokon belül eltűnt a trónteremből.

Kisvártatva bevonult Mia hercegnő, cipője hangosan, mérgesen kopogott. Feltűzte a haját, ezáltal komolyabb külsőt öltött. Ugyanazt az előnyös, jól szabott ruhát viselte, mint Szonjával való találkozásakor, viszont a barackszínű ruha és voltaképp maga a hercegnő is, most meglepő módon zöldes-szürkés-lilás színben játszott. Szonja orrát főzelékszag ütötte meg. Értetlenül meredt maga elé, szimatolva a környezetét.

Megkérdezhetem, mi okozza ezt a színt, felség? – kérdezte nyugodtan Paszián mester.

Mi okozza… – mondta fojtott hangon Mia hercegnő. – Megy a hasam az idegességtől…

Rendben – felelte Paszián mester és odaszólt a visszatérő tanítványnak. – Szegő, hozna egy mézes torkot a hercegnőnek a konyháról?

Az kevés – mondta szárazon Mia. – Legalább egy csokoládés-tejszínes vulkán kell.

Szerezzen valamit – intett Paszián mester Szegőnek, aki fejet hajtott és távozott.

Uralnia kell, felség, a szenvedélyeit. Lelkierő kérdése az egész. Nem hagyhatja, hogy az érzései uralják a testét. Ez a képessége túlságosan is átlátszóvá teszi, ennél fogva nagyon kiszolgáltatottá. Uralkodóként ezt nem engedheti meg magának.

Mia hercegnő bőre, haja, ruhája tűzvörösbe váltott. A trónszék izzott, mintha lángolna és Szonja orrát az égő fára emlékeztette. Most már nem kereste a forrását, egyértelmű volt, hogy a hercegnő hangulatai színes-szagos látványosságok.

Erről beszélek… – folytatta zavartalanul Paszián mester. – Fel sem kell néznem, idáig érzem a dühét. Ez egy olyan csata, amelyet meg kell nyernie, ha törik, ha szakad. Azt javaslom, Felség, tartsunk egy kis gyakorlatot. Egy kis önuralom lecke mindennap és kitűnő uralkodó válik Önből.

Nem óhajtok uralkodni, Paszián mester, ahogy ezt ön is nagyon jól tudja!

Ezek szerint, nem hiába tanítottam. Büszke vagyok önre, Felség. Aki uralkodni vágyik, az számomra aggasztó kissé. Aki kötelességtudatból vállalja, mint Ön is, az kedvezőbb uralkodói személyiségre vall.

Mia hercegnő tűzvöröse kissé halványodott, a trónszék és környéke visszakapta eredeti színét, a levegőben viszont még terjengett a perzselt fa jellegzetes szaga. Szonja egy apró, leheletnyi hőhullámot érzett a bőrén, mintha elért volna hozzá egy tűzhányó sárkány köhintése.

Tessék – mosolyodott el Paszián mester. – Szegőnek sikerült szereznie Önnek valami kellemeset.

Csak csizmatalpat találtam – szabadkozott Szegő.

Az remek! – kapta ki a tálból Mia a különösen rágós, gumiszerű édességet. – Szeretem a csizmatalpat, köszönöm.

Kezdhetjük a gyakorlatot, Felség?

Mia durcásan megvonta a vállát.

Legyen.

Pompás. Tehát a következő percekben beszélni fogok Felségedhez. Mindössze annyi feladata lesz, hogy a ruhája és környezete színét aránylag… megőrizze.

Mia hercegnő kétkedve meredt a mesterre. Egy pillanatot összpontosított, megrázta a fejét és újra barackszínű ruhában és talpig mosolyban állt.

Képmutatásra nevelnek… – sziszegte mosolygó ajkai közül.

Viselkedésre, felség. Tehát… Kétszer kettő az négy.

Barackszín.

Neumendea birodalmát nyugatról Panimalosz, északról Nágránnia, keletről és délről pedig a Sose tenger határolja.

Barackszín. Mosoly. Tettetett ásítás.

Neumendea lakói elsősorban földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Nagy bevételi forrásunk az úgynevezett ’ nem hasznos, de érdekes’ kerti növények kifejlesztéséből származik, melyek közül kiemelkedik az emberfej nagyságú ibolya, a szivárványnád és a négyszögletes szilva. Föld Mélye nevű tájegységünk fő tevékenysége a rézvirág, úgynevezett kalkantit bányászat, mely fizetőeszköz gyanánt is működik a birodalomban… Felség!

Tessék! – riadt meg Mia és végignézett magán. Tengerkék szín bolyongott körülötte, a levegőbe a só illata költözött. Szonja tágra nyílt szemmel bámult ki a paraván résén. Teljesen megfeledkezett arról, hogy pár perce még hamarosan végveszélybe kerülő bátyját készült megmenteni.

Elaludtam? – kérdezte fancsalin és bocsánatkérően Mia.

Minden jel szerint – somolygott Paszián mester.

Szándékosan mondott ilyen unalmas szöveget… – mormogott Mia és újra csizmatalpat kezdett rágni.

Mit mond, Felség?

Azt mondom, hogy nem igazán hiszem, hogy a panaszok hasonlóak lesznek – javított hangosan Mia.

Milyen igaza van. Én kérek elnézést.

Utálom az indigeniumokat – jelentette ki Mia hercegnő.

Valóban van köztük kellemetlen fajta – ismerte el megértően Paszián mester.

Mia folytatta:

Ez nem képesség. Ez képtelenség. Csak akadályoz. Nem tudom elrejteni az érzéseimet. A férfiak… Áh… Az emberek átlátnak rajtam. Már gyerekkoromban sem tudtam bújócskázni a többiekkel, mert izgalmamban kivilágítottam a búvóhelyemről. Mikor lázas voltam, nem tudtak aludni a várban, mert felfőtt a levegő. Ha nem ízlett az étel, mások étvágyát is elvettem, mert az okádék változatos színeiben tündököltem mellettük, nem is beszélve a szagról. Ha beszélgetek valakivel, úgy ülnek előttem, mint valami érdekes kísérlet előtt, szándékosan elkeserítenek, bosszantanak, csakhogy lássák, mit produkálok. Színes-szagos katyvasz vagyok. Egy vásári kaméleon.

Mia ekkorra már tűzvörös és méregzöld keverékét árasztotta, mely apró erecskékben kezdett szivárogni a padlón. Micsoda csodabogár – gondolta ámulva Szonja. Persze, Soma említette, hogy színváltó, de én csak azt hittem, szeszélyes! Hogy folyton változik a hangulata! Nem tudtam, hogy ezt szó szerint kell érteni!

Folytathatom, Felség? – érdeklődött nyugodtan Paszián.

Mindegy – szólt lemondón Mia. – Halljuk a híreket. Összpontosítok.

Kérem. A mai reggelen Balián herceg kíséretével elindult, hogy felkutassa a birodalmunkat fenyegető titokzatos lényt, kit a köznép Hóka, esetleg Fehér Rettenetként emleget.

A hercegnő olyan lett, mint egy óriási cékla, amit addig főztek, hogy szétfolyt.

Az uralkodás terhe így önre hárul, bizonytalan ideig. Ami Balián herceg és kísérete sorsát illeti… Mindannyian a legjobbakat reméljük.

Szonja szíve összeszorult a rejtekhelyén. Vesztegetem az időm – gondolta. Mia is felcsattant.

Mit vár tőlem, Paszián mester? Talán a testvéremről szóló hírekre is kőarccal reagáljak?

Szó sincs róla – tiltakozott türelmesen Paszián mester. – Öntől aztán igazán nem várnám, hogy szívtelennek mutatkozzék. Mindössze azt szeretném, hogy mikor, egy órán belül, találkozik népének képviselőivel, megnyugtatóan tudjon hatni rájuk, ne riassza meg őket. Biztonságot kell sugároznia, nem azt, hogy aggódik, és úgy fest, mint valami világvége vízió.

Pedig ez most már így marad estig – sziszegte Mia hercegnő, a skarlátvörös csíkos, olvadt cékla.

Nem! Elérem, hogy uralkodjon, sőt győzedelmeskedjen az érzésein, ha ez lesz az utolsó dolog is, amelyet tanítok önnek. Felség… nyolc éve tartjuk többé-kevésbé titokban, hogy nincs uralma az indigeniuma felett. Attól a szomorú naptól kezdve, hogy elkezdődött. Eddigi erőfeszítéseinket csúfolná meg, ha most ügyetlenségből felfednénk.

Soma nem is említette, hogy a hercegnő a tűz óta színváltó – furcsállotta a paraván mögött lapuló Szonja és feljegyezte gondolatban, hogy rá kell majd kérdeznie, ha találkoznak. Erről eszébe jutott, hogy a viszontlátás esélye kérdésessé vált.

Mennem kellene – rázta a fejét idegesen.– Utol kell érnem Somát.

Azonban megkezdődött a panasznap. Szonja nem mert zajt csapni. Sorjáztak be az emberek Neumendea különböző területeiről. Mia hercegnő fenséges tartásban ült és megpróbálta legjobb tudása szerint intézni a birodalom visszás ügyeit.

Szonja pedig maradt. Valami maradásra késztette. Talán az, hogy azelőtt sosem volt alkalma bepillantást nyerni a trónteremben vagy akár a birodalomban történtekbe, hisz még sosem járt Kecskeréten túl.

A kislány földrajzi ismeretei elméletben elég gazdagok voltak. Soma, az esti órák idején, sok mindenről kioktatta, sőt a tanultakat ki is kérdezte. Szonja bármikor fel tudta vázolni Neumendea tájegységeit, településeit. Hallott Somától történeteket, legendákat, melyek kiegészültek a palotáig felszivárgó kósza hírekkel, rémröppenőkkel, a konyhaszemélyzet pletykáival és a kereskedők elejtett megjegyzéseivel.

Most pedig eleven emberek és valódi sorsok jelentek meg a szeme előtt, hordozva a birodalom százféle színét és ízét az öltözékükben és beszédükben. Mintha egy pirinyó ablak nyílt volna arra a világra, amelyre olyan vakmerően készült kiugrani.

Elsőként egy földműves lépett be. A lábai alatt döngött a padló, de szemét kíváncsian járatta a cifra mennyezeten. Látszott, hogy első alkalommal jár a trónteremben, és olyan ember benyomását keltette, mint aki nemcsak, hogy panaszra, de másra sem nagyon nyitja sokat a száját. Köszönt, aztán zavartan elhallgatott.

Kérem, beszéljen – kérte Mia, harmonikus barackszínben.

Felség. A zsebes rigók az oka mindennek – kezdett bele nehézkesen a férfi, keresgetve a szavakat.

Oh – örült meg Mia. – Mit szól hozzájuk? Ábrán herceg javaslatára telepítettük be őket, már hatezer főnyi a neumeni állomány! Felgyorsult a birodalmon belüli kommunikáció. Ön, remélem, elégedett velük, kedves…

Vastag Töhötöm. Felség, én még írni sem tudok – nyögte szégyenkezve a megszólított. – Nem tudok levelet csúsztatni azokba a pici zsebekbe. Egyszerű feketeborsó-tenyésztő vagyok. A dög rigók már másodjára csipkedik tövig a termésemet.

Oh – szeppent meg Mia és segélykérően tekintett Paszián mesterre. – Nagyon sajnálom a kárát.

A mester túloldalán álló Szegő diszkréten odahajolt mestere füléhez, aki meghallgatta, majd halkan intézte szavait Miához.

Ne liluljon, ne izguljon, Felség. Van megoldás – súgta és közölte a Szegőtől hallottakat.

Kedves Töhötöm – kezdte magabiztosan Mia. – Önnek át kell állnia a barnaborsó-termesztésre. Annak enyhén szúrós illata riasztja a rigókat, a tengerentúlon már bevált. Ugyanolyan igénytelen, ugyanolyan zamatos. Magokat vételezhet nálunk a kertészetben. Hivatkozzék csak rám.

Vastag Töhötöm nagyot nézett, aztán úgy találta, ügyét lezártnak tekintik, ügyetlenül meghajolt és kihátrált a teremből.

Hú – törölte meg a homlokát Mia. – Micsoda szerencse! Mit mondtunk volna, ha önök, Paszián mester, nem tudnak a barna borsóról?

Szegő rezzenéstelen arccal állt. Paszián kedvesen hunyorgott.

Talán azt, hogy pech.

Vastag Töhötöm még el sem hagyta a termet, mikor két férfi lépett a helyébe. Hasonló öltözéket viseltek, azonos vidékről származhattak. Mindketten meghajtották magukat és pár szertartásos szó után belevágtak vitás ügyük ecsetelésébe.

Nem panasszal jöttünk, Felség.

Volna egy kérdés, mellyel kapcsolatban nem tudunk döntésre jutni.

Ezért járulunk Felséged elé.

Az Ön szava szerint járunk majd el.

Megtisztelő a bizalmuk – szúrta közbe Mia.

A békebiztosunk visszavonulni készül.

Idős már. Nyolcvanhét éves.

A megüresedő méltóságra ketten pályázunk.

Szavazott a város.

Azonos mennyiségű szavazatot kaptunk, Felség.

Hajszálra. Mindketten pontosan kétszáz negyvennégyet.

Mia végigtekintett magán. Megnyugodva látta, hogy a színét és környezetét teljesen ellenőrzése alatt tartja. Tovább kérdezősködött:

Melyik városról van szó?

Civakódia.

Mi más – gondolta Mia. Derengett valami a fejében a településsel kapcsolatban. Egy hajdani országlás, egy marcona, derék, idősebb férfi. Mia Pasziánra sandított a szeme sarkából. A mester alig észrevehetően bólintott.

A volt békebiztos Acélos Arion, igaz? – folytatta Mia. – Emlékszem, tehetséges, erőskezű férfi, főbékebiztosnak is javasolták. Melyikük birtokolja az ő szavazatát?

Az én lennék – lépett elő a fiatalabb.

A másik erőteljesen tiltakozni kezdett:

De Felség! A civakódiai törvények értelmében az előző békebiztos szavazata már eleve kettőnek számít. Csak nem juttatja ellenfelemet dupla előnyhöz?

Értem – szólt sietve Mia, palástolva zavarát a felett, hogy elfelejtette a szabályt. – Igaza van. Ime, a javaslatom. Rigót küldünk az edzett és szívós Acálos úrnak, hogy még pár napra, legyen szíves, vegye vissza az irányítást.

Nem értjük, Felség – nézett egymásra csodálkozva a két civakódiai jelölt.

Kifejtem – felelte magabiztosan Mia. – Tudják, itt Sebesvárban tartózkodik a birodalom legtehetségesebb és legnehezebb természetű konyhai személyzete, egy Teringette nevű kemény asszony vezérlete alatt. Ő olyan munkát végez, amelyet kevesen tudnának utána csinálni.

A két férfi arcán tovább mélyült a bizonytalanság.

Maguknak sem kell – nyugtatta meg őket Mia.

Oh – néztek megkönnyebbülten egymásra a felek.

Mindössze néhány napig – fejezte be a mondatát a hercegnő. – Mindkettőjük kap tőlem két-két napot, hogy a rettenetes, torzsalkodó személyzetünkkel szót értsen. A két nap végeztével megkérdezem a személyzet tetszőleges tagjait, mit gondolnak az Önök helytállásról és döntésemet arra alapozom.

Mia öntudatos nyilatkozata után mesterére pillantott, mintegy kikérve annak véleményét.

Teringette asszony megérdemel egy kis pihenőt – mosolygott Paszián a bajusza alatt. – Szegő, intézkedjen, Mia hercegnő javaslata szerint.

Ha Önöknek is megfelel – nézett Mia udvariasan az érintettekre.

Azok kissé ijedten néztek, úgy tűnt, lenne ellenvetésük, csak épp megfogalmazni nincs idejük.

Remek – csapta össze a tenyerét elégedetten Mia. A két reménybeli békebiztos újra meghajolt és hátrálni kezdett.

Oh – kapott hirtelen észbe a hercegnő. – Mielőtt elfelejtem. Ha esetleg valamelyikük képes a két nap végére tűrhető minőségű erdei mindenjó tortát sütni, azt mindenképp előnynek tekintjük.

A civakódiai küldöttek még jobban megrökönyödtek, majd halkan távoztak a trónteremből.

Teringette sosem süti, mert olyan bonyolult – súgta Mia Pasziánnak vidoran. – Milyen voltam, Paszián bácsi?

Nem rossz, kicsit szokatlan – felelte hunyorogva Paszián. – Tudja, Felség, édesanyjára, Bié királynéra emlékeztet. Neki voltak érdekes megoldásai.

Szonja elkezdett kifelé araszolni a paravánok mentén. Úgy érezte, máris elég kiváló keresztmetszetet kapott Neumendea lakóiról, és társadalomrajz helyett ideje lenne tovább állni. Már szinte a személyzeti ajtónál járt újra, lelkét lassan készítgetve egyfajta idilli szellemparti látványára, mikor egy gyerekhang ütötte meg a fülét. Megállt egy pillanatra, egyszerre átkozva a terem remek akusztikáját és a fene nagy kíváncsiságát, amelyek miatt képtelen volt a távozásra lassan egy órája. Soma ezalatt már vajon hol járhat?

Egy fiatalabb nő lépett be, mellette öt-hat éves kisfia. A fiúcska önkéntelenül is felkiáltott a trónterem méreteit és lenyűgöző belsőjét látva, majd megtört anyjára pillantott és összehúzta magát.

Jaj – suttogta maga elé Mia is, ösztönösen megérezve, hogy mi következik. – Ez nem lesz könnyű.

Bátor Merma vagyok, Mia hercegnő, ez itt a kisebbik fiam, Deli. Éjszaka indultunk, hogy megérkezzünk a panasznapra. Otthon is hagyhattam volna Delit, tudom, de már nem merem – beszélt tétován az asszony. Hangján, szájtartása konokságán érződött, máskülönben erős, szívós lehet, aki nem könnyen hajlik meg.

Az eltűnt fiú édesanyja – suttogta Paszián mester feltűnés nélkül. Mia intett, hogy tisztában van vele.

Bátor Merma is arra a következtetésre jutott a pillantásokból és várakozó csendből, hogy ügyét ismerhetik az udvarban. Nem is bajlódott a felvezetéssel. Reszkető kézzel ruhadarabokat húzott elő a nála lévő kis batyuból és szórakozottan gyűrögette, hajtogatta őket, minden jel szerint nem is figyelve, mit csinál.

Látom, Önök is jól tájékozottak.

Igen – ismerte be Mia. – Kedves Merma, nem lehet, hogy a fia egyszerűen eltévedt?

Bátor Merma lehunyta a szemét és röviden, sután nevetett.

A fiam, Lévi nagy felfedező, a Hármas Erdőkben nincs olyan egérlyuk, amit ne ismerne. Egyszer a kedves barátai bekenték valami szerrel a szemét, amitől megvakult egy pár órára és ott hagyták egy ponton. Hazatalált. Nem elveszett gyerek. Nem is aggódnék, ha nem találtuk volna meg az utolsó szem zokniját is egy nedves kis halomban a patakparton. A teljes ruházata… Ugyan mit csinálhat nélküle?

Bátor Merma lehajtotta a fejét. Megrázta a fejét és próbálta visszanyerni az uralmat a hangja felett.  Deli feszengett, belekapaszkodott az anyjába és félig kíváncsian, félig kínban pillantott fel Miáék figyelő hármasára.

A Békás patakban nem lehet úszni, igaz? – kérdezte sziszegve Mia, fejét nem is fordítva a mester felé. A szeme sarkából érzékelte, ahogy Paszián nemet int.

Balián herceg és kísérete ma reggel útnak indult. Végére járnak ennek a titokzatos ügynek – mondta Mia bíztatóan.

Bátor Merma nyugtalan pillantást vetett Delire és közvetlen Mia szemébe nézve kezdett szólni, mintha a szemük összekapcsolódása azt jelenthetné, hogy más fülébe nem jut a mondanivalója.

Felség, nem tudom megmondani, miért jöttem – mondta gyorsan. – Talán csak tenni akartam valamit. Tudja, az én fiam keresi a bajt. Mindig kereste. De mégiscsak kisfiú… Van egy érzésem, hogy ezt ezúttal nem úszta meg!

Bátor Merma tartása eddig tartott. A válla rázkódni kezdett és arca néma sírásba torzult.

Szonja rejtekhelye kiváló rálátást nyújtott a trónra. Végignézte, ahogy Mia elmosódottá válik, mintha egy esős ablaküveg mögött állna. Mivel Bátor Merma lehajtotta a fejét, nem figyelt fel a szokatlan látványra, nem úgy, mint fia, ki tátott szájjal figyelte a hercegnőt, mert az úgy festett, mint akit vizes ecsettel szétmázoltak.

Paszián mester másodpercek töredéke alatt felmérte a helyzetet és Mia elé lépett, testével eltakarva őt a pillantások elől. Szegő, aki mindig hallgatagon és komoly arckifejezéssel végezte feladatát, hirtelen feléledt, megragadta a kezét és felhúzta a trónról. A hercegnő megzavarodott a kezét még mindig szorosan tartó, örökké titokzatos tanítvány heves reakciójától. Végignézett magán és olyan villámgyorsan csapott át skarlátszínbe, hogy Szegő hátrahőkölt.

Szánalmas, takargatni való bábú vagyok! – mondta maga elé keserűen.

Paszián, továbbra is hátával takarva a hercegnőt, vigasztaló szavakat intézett az őrlődő anyának és fiának, akiket lassan kivezettek a teremből. A még mindig enyhén elszíneződött Mia feldúlva, szipogva, sebesen indult kifelé a trónteremből. Közvetlenül Szonja előtt viharzott ki. A kislány ijedten lapult a falhoz. Érezte, hogy valóságos permet szóródik szerteszét, és, mint egy hullám, átsimít rajta Mia bánata. Meglepetésére érezte, hogy, ha lehet, egy árnyalattal szomorúbb lett. Fertőz is – gondolta hitetlenkedve. Mia még visszafordult az ajtó takarásából:

Adjanak egy lovat az asszonynak a hazafelé útra! – kiáltotta levendulaszínűen, elcsukló hangon.

Szegő zavartan állt a trónszék mellett. Paszián mester elgondolkozva csóválta a fejét.

Bátor Merma és fia után egy ifjú következett, ki meglepő eleganciával öltözködött, mintha egy másik, idegen ország képviselője lenne. Ruhája a kék és a fekete árnyalatainak kellemes elegyét mutatta, a darabok kiválóan illeszkedtek karcsú, magas termetére, egytől egyig remek szabászmunka eredményeiként. Köpenyén, mellényén kivehetetlen, de mégis szemet gyönyörködtető ezüst rajzolat látszott, selymes barna haja laza fonatban feküdt a hátán.

Az ifjú kecsesen meghajtotta magát és kellemes, erős hangon beszélni kezdett:

Béke Neumenéduára! – köszönt szertartásosan a régi forma szerint. – Mester.

Béke Neum – üdvözölte röviden Paszián.

Az elegáns jövevényt láthatóan megzavarta az üres trónszék hiánya.

Mi a panaszod, fiam? – kérdezte szórakozottan Paszián.

Az illető elvörösödött, végül úgy döntött, mégis előadja a tervezett mondanivalóját.

Mester. Nemesélű Gusztáv a nevem és nem panasszal jöttem. Tudom, a jelen idők talán nem a legalkalmasabbak arra, hogy jövetelem céljával foglalkozzanak, de én mégis szeretnék próbát tenni és felajánlani szolgálataimat Mia hercegnőnek.

A címzett hercegnő viszont nem volt látható. A mester türelmetlennek tűnt. Gusztáv mosolya enyhén megremegett, de hősiesen folytatta:

El sem tudom mondani, milyen öröm és milyen rendkívüli szerencse, hogy épp ma ő tartja a panasznapot. Ő, kinek remek ízlésének híre messze földet bejárta. Felsé… öhh ..Uram, járatos vagyok a kelmék, anyagok világában, könnyedén és fantáziával ötlök ki remekbeszabott ruhákat, olyanokat, melyeket senki nem hordott még a földön! Ha megtenné, mester, hogy tesz velem egy próbát, én ingyen is…

Gusztáv elfulladt, érezte, hogy nem ejtette rabul hallgatóságát és tanácstalanul nézett a mesterre. Szonja lába már félig az ajtóban volt. Futó sajnálatot érzett a szerencsétlen Gusztáv iránt, aki talán kedvezőbb benyomást keltett volna, ha csak egy kicsit is jobban választja meg a pillanatot. Paszián sietett rövidre zárni válaszát. Mia után akart sietni, hogy valahogy visszarimánkodja őt a panasznapra.

Jelen zaklatott körülmények között köszönjük szíves ajánlkozását, segítőmnél – intett Szegő felé –, kérem, hagyja meg, hol találhatjuk meg, ha a helyzet és a sors fordulásai kedvezőbbek lesznek. Minden jót.

Nemesélű Gusztáv szép arca fájdalmas csalódást tükrözött, mindazonáltal jólnevelten meghajtotta magát és hagyta, hogy Szegő kikísérje.

Ezek is kedvedre valók lehetnek

Your email will not be published. Name and Email fields are required

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..