100 szavas játék – Február

Újabb kihívás elé állítottuk a csoport tagjait, a februári feladványt Kiszely Rékának köszönhetjük.

Íme a játék feladata:  Minden maszk mögött ott rejtőzik a valóság. Tehát írj egy farkasangi/busójárásos/maszkabálos jelenetetet, ahol az egyik szereplő titkot rejteget. A titok derüljön ki, de ne abból, hogy a szereplő elmondja azt.

Itt pedig az írók megoldásai találhatóak:

1, Sümegi Emília

– De anya… – Xilla meredten bámult a felé nyújtott házassági maszkra. – Ma van a nagy napod, kincsem. A lány tétován hátrébb lépett. Tagjai elzsibbadtak, tekintetét erővel kellett elszakítania a rettegett álarcról.
– Nem megyek férjhez!
– Kötelességed van, gyermekem. Felveszed, megkeresed a párját és éjfélkor kimondod az igent!
– Nem kényszeríthetsz!
– A Fortongle fiú sorsára akarsz jutni? Xilla ajka megremegett, a gyomrát jeges kéz szorította össze a név hallatán.
– Tessék?
– Tegnap éjjel az apja a rémálmai közé vetette. Már nem engedetlen… Xilla reszkető kézzel az álarcért nyúlt.
– Nem vagyok a tiétek! – Feltette a maszkot, majd felsikoltott. Égett hús szaga szállt fel. Már házas volt.

2, Póczek Csilla

„ELŰZTÜK A HALÁLT!” Valójában csak azokat a szerencsétleneket, akiknek vérében a kór tüze égett – de ez is ünnepelni való.
Maszkokkal.
Tánccal.
Tántorogva haladt utcáról utcára, egy a számtalan részeg közül… megcsókolt egy kacagó lányt… megszorította egy legény vállát, mintha régi cimborák volnának… elkapta egy szoknyás alak derekát, hogy együtt szédelegjenek néhány fordulót…
Mikor pedig megkondult a harang, és lehullt minden álarc, az emberek sikoltottak az ő hólyagoktól csúf arca láttán.
Lerogyott a kövezetre, és csak nevetett. Nevetett, míg a szájából vér bugyogott. Nevetett, míg odafent – elérhetetlen messzeségben – elaludtak a fáklyák és kihunytak a csillagok. Nevetett, míg csak a sötétség maradt.

3, Fráter Zsuzsanna

Selyem susog, csipkefelhő úszik tova a teremben. A zene ütemére párok suhannak, az arcokat képtelen vagyok kivenni a maszkok mögött. A herceget mégis felismerem. Karcsú alakja kiválik a tömegből. Szédülök, a gyomrom összeugrik. A bálterem forgataga egyetlen színes kavalkáddá olvad össze. Mély lélegzetet veszek, megigazítom az álarcomat, elindulok. Minden lépésnél éles fájdalom hasít a lábamba. Összeszorítom a szám, mosolyt erőltetek az arcomra.
– Hercegem, újra itt vagyok! – hajlok meg előtte.
A herceg ragyogó mosollyal fordul felém, aztán elkomorodik.
– Az üvegcipőd!
Lenézek, a sarkamnál vér bugyog fel. A francba!
– Te nem lehetsz ő, nem illik rád a cipő! – fordul el undorodva tőlem.

4, M. H. Sethemba

Martan összehúzta a szemöldökét. Nem értette Elasit. A mágus egyszerű fekete ruhában jelent meg a bálon. Hirtelen szőke haja szinte világít. Az álarcosbál egyetlen komor pontja.
Martan feláll és Elasihoz lép. A mágus tisztelettudóan meghajol a király előtt. Furcsa ez. Meghajolni egy ember előtt.
– Miért öltöztél így?
– Hogyan kellett volna?
– Nézz csak körbe, itt mindenki a legpompásabb ruháját öltötte fel a mai alkalomra.
– Én a királyt védem, nem páváskodom.
– Akkor az a parancsom, hogy legyen tökéletes a kinézeted!
Elasi felsóhajtott.
– Hunyd be a szemed, Martan. —Megtette. A sikolyokra felpattant a szeme.
A hatalmas jégsárkány hófehéren csillogva töltötte be a báltermet.

5, Dósa Judit

Idén úgy döntök, minden típusú ruháimból készül az ‘én-performance’ jelmezem:
A kék, randizós vászon nadrágom. Laza, magabiztos, férfias. Ezt mondják legalábbis a lányok.
A halványbordó, aprómintás munkábajárós ingem. Stílusos, kicsit feldobja az unalmas irodai környezetet. A piros, kopottas tornacipőm, benne az összes baráti sörözés emlékével. Végül a sötétkék, kockás selyembélésű mellényem, amiben írni szoktam.
Életem darabkái, emlékeim, dédelgetett ötleteim őrizői közszemlére téve. Rettegés fog el az ajtó előtt. A ruhatárnál szinte a lányok szemébe nézni sem merek. Mintha kacér félmosolyt küldenének felém. Aztán meghallom:
– Milyen unalmas…! Egy újabb félművész, aki rendkívül eredetinek képzeli magát ezzel az önmagamnak öltözök stilóval…!

 

6, Kiszely Réka

– Hercegné.
Elégedett mosolyra rándul a szám, a paróka lángvörös loknijai az arcom körül táncolnak, amikor finoman meghajolok Larsen grófja előtt. Aztán sietek is tovább, mielőtt a férfinek beszélgetni támadna kedve. Ana állig begombolt jelmeze elrejt a kíváncsi tekintetek elől, a hangom viszont azonnal elárulna. Néhány perc elég, hogy megtaláljam Albertet a forgatagban. Udvarias mosolyából unalom árad, úgy üt el a körülötte zsongó udvaroncoktól, mint varjú a papagájoktól. Csókot nyomok az arcára, mikor mellé érek. Karjára simított tenyerem alatt érzem, ahogy pulzusa felgyorsul. Tudja.
– Ana ajándéka – suttogom, és kihívó mosollyal a tánctér felé biccentek. – Gyere, használjuk ki! Ígérem, hagyom, hogy vezess.

7, Szenczi Ildi

Egy pillanatra elfelejtettem lélegezni, amikor a feldíszített tornaterem közepén megláttam álmaim férfiját. Emil tavalyi Zorro jelmezét bármikor felismerném. Még az álbajusz is ugyanaz. Tudtam, hogy ebben jön. Emillel együtt kezdtük a gimit, de csak pár hete kerülgettük egymást. Pont, amióta meghirdették ezt a végzős családi farsangi bált. Elég görény dolog volt tőlem, de nem lesz más esélyem. Odaléptem az álarcos férfihoz, hátulról befogtam gyönyörű kék szemét. Amikor felém fordult, hirtelen megcsókoltam. Gyorsan magamba szívtam meglepett nyögését és a bőre illatát, aztán mielőtt felocsúdhatott volna, eliszkoltam.
– Hülye, az az apja volt! – sziszegte Cili barátnőm idősebb Farkas Emilre pillantva.
– Hoppá – vigyorogtam győzedelmesen.

8, Büksi Zsuzsanna:  Találkozás

Elhittem, hogy egy álarcosbál a legizgalmasabb ismerkedési színtér. Hittem, hogy álarc mögé rejtőzve megkaphatom azt a figyelmet, amire vágytam.
Ezzel szemben mocskos ajánlatokkal bombáztak. Eszméletlen hányféleképpen próbáltak kocsijuk hátsó ülésére csábítani.
Kimenekültem a táncteremből. A férfit az előtérben pillantottam meg, a lépcsősor közepén gubbasztott, neki-nekimentek a mulatozók. Megszántam, lehuppantam mellé. Kedvesen vicces pasas volt, bár fejét szégyenlősen lehajtotta. Társaságában feloldódtam. Hamarosan levettem az álarcom. Végre önmagam lehettem. A vendégek elborzadva bámultak, mielőtt röhögve továbbálltak.
– Rajtunk nevetnek? – kérdezte a férfi.
– Rajtam.
Felemelte fejét. Visszafojtott lélegzettel hagytam, hogy ujjbegyeivel végigsimogassa az arcomat.
Nem rántotta el a kezét, én pedig élveztem az érintését.

9, V. K. Bellone

“A csalárdság ünnepén mindenki igazán önmaga lehet – úgyis eltakarja a maszk.
Őszinte nevetés tölti meg a tisztást, de én csendet hozok. Hátrahőkölnek. A telihold fényében megvillanó agyarakat és sebhelyeket nézik, a tépett és csorba darabjaimat. Ízlelgetem a félelmüket.
Felszabadultan kacagnak, amikor megszólalok. Azt hiszik, rájöttek, ki vagyok: csak egy újabb farkasjelmezt öltött bárány. Közülük való.
A hazugságok szirupos rózsaillat- és alkoholmámor felhőben táncolnak körülöttem, amíg a falkatársamat keresem. Megvan! Homlokán bronz kosszarvak tekeregnek, fémszaguk az orromba hatol, amikor átölel. Tenyerébe simulok, az érintése selymesen forró, akár a frissen ontott vér.
– Neked nem mondták, hogy álarcban kell jönni? – kuncog a fülembe.”

10, Zugligeti Enna

Az én arcom vonásai közönyt tükröztek.
Mindenki arcokat viselt. Vidámat, rémültet, undorodót. Az arcok minősége már változatosabb volt: a falapra felragasztott lenyúzott emberbőrtől kezdve a tökéletesen vidámmá szabott arcig mindent láttam. Pedig vidámságot csak a legprofibb maszkolók tudtak varázsolni a rettegéstől eltorzult emberarcokból.
A karneváli tömeg vidám beszélgetések közben búcsúztatta a múltat. Várták már a tavaszt, az új lehetőségeket. Az új letéphető bőröket, ellopott életeket. Régóta éltem közöttük, azt hittem, már semmi nem tud fájni. Aztán megpillantottam anyám szépen kidolgozott, vidám arcát a tömegben…
Egy noppera-bó kölyök rám mutatott:
– Annak ott megváltozott az arca!
– Ember! – morajlott fel körülöttem a tömeg.

11, Agatha Keyguard

A balkezesek démonok születtei! – mondta ezt az egyház, a tanítóim és a szüleim. Ugyanezt vallja a rokonságom és a nemesség, akik most elegáns álarcok mögé rejtették valódi kilétüket. Mit ne mondjak, igazán otthonosan mozogtak a maskarák mögött, ám a mozdulataik árulkodóak. Ahogy meghajolnak előttem, ahogy negédesen boldog szülinapot kívánnak, ahogy odébb libbennek a közelemből. Mindenkinek jellegzetes a mozgás; a katonáknak egyenes, az újgazdagoknak mesterkélt, a nemeseknek büszke… és ezek idővel csak árnyaltabbak lesznek. Mindegyikük egy művész, aki szörnyű titkokat rejteget. Majdnem mindről tudok, míg senki sem tud az enyémről.
– Egy italt felség?
Az inas a baloldalamon állt. Majdnem lebuktam.

12, L. K. Patrícia

Viszolyogva nézi a tömeget.
Színes ruhák, maszkok kavalkádja. Az álarc alatt mintha mindenki titkot őrizne, nem csak ő. Szédül az utcán hömpölygő zenétől, az embertestek izzadságszagától. Az éhség így jobban kínozza. A sikátorba behúzódva vár, ahol a lampionok fénye alig éri. Nem szívesen jön emberek közé, ami tekintve az állapotát, furcsa. Nem érti a nőt. Neki megfelelt volna a bevált találkahely, a rakpart magánya. Már éppen sarkon fordulna, amikor megérzi a nő szagát. Vérének ismerős illatát. Tömény. Édes. Akaratlanul is kivicsorítja az agyarait. És későn döbben rá, hogy rajta nincs álarc. Hogy ez csapda. Az előtte elhaladó gyermek rámered. Elsápad.

13, W. J. Lilah

Egy esélyem maradt, ha utolérem a busókat. Csengettyűs dobszó hívott a következő házhoz. Átvergődtem a tyúkudvaron, és magamra kaptam egy kerítésen foszló subát. Elrejtette véres karmaim, és a telihold fényében sem tűntem kirívónak közöttük.
– Merre jártál, Feri? – hátba veregettek.
– Lekéstem valamit? – suttogtam, hogy ne hörögjek. Pálinkás poharak következtek és áldást regéltünk, mikor kivágódott a kapu.
– Hol az Ördög? – kiáltotta a vascsizmás kántor. Zavarunkban Andris körbetáncolta, és röhögtünk. Hiába rántotta le a karmos kesztyűket, Lajost ledöntötte a lábáról, de nem volt patája. Az összesereglett falusiak élcelődését buzdítottam, jobb, ha nincs tekintélye egy keresztes-vadásznak. Holdnyugtáig a tömeg elrejtett, ördögi szerencse kísérje őket.

14, W. J. Lilah

Csipkeálarcom az ismertetőm, hogy fekete-fehér maskarás lovagom megtaláljon a bálteremben. Belőle ötöt is látok. Tévedés? Remegő gyomorral figyelem a legközelebbit. Tekintetét keresem, nem ismerős. Táncra kér egy másik fekete-fehér, de a gesztus rideg. Visszautasítanám, ám a palotaőrök sarokba szorítanak egy harmadikat. Elárultak? Idegesen nyújtom kezem a keringőhöz. Le kell ráznom a táncosom, de karja erősen szorítja derekam, közelebb von, mintha érezné. Forró lehelete a fülemet súrolja:
– Csak velem szökhet meg, Hercegnő! – Eljegyzésünkről ismerem ezt a magabiztos mosolyt. Átlibbenünk az erkélyre, nem tudom ellökni, lefogja a kezem, és az árnyékok rejtik követelő csókját. Szívem nagyot dobban! Tiltakozásom újabb csókkal fojtja el.

Köszönjük, hogy elolvastátok, reméljük jól szórakoztatok!

Ezek is kedvedre valók lehetnek

One thought on “100 szavas játék – Február

Your email will not be published. Name and Email fields are required

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..