Márciusi 100 szavas játék

Fejtsétek ki száz szóban, hogy mit tesz egy úriember, a forradalom küszöbén, ha kedvese visszautasítja a virágot és a közeledését. A műfajt nem határozom meg, de érződjön benne a forradalom lángja.

1. W. J. Lilah:
Jusztusz dühösen biggyeszt felkiáltójelet a listára. Bomba! Tolla vacakol, pacát hagy az asztalon, mindenki őt figyeli míg zsebkendővel gondosan letörli.
– Értettem. Elvégre úriemberek vagyunk!
– A szó bölcsebb fegyver! – bólogatnak többen.
Jusztusz becsukja a szemét, a bajszát rágcsálja, valami még marad belőle, és tovább törölgeti a már nemlétező pacát. Nem ítél el senkit, nyilvánvalóan nem, de mire mentek szavakkal az ősapák? A valódi forradalmakat ki szokták robbantani. Jusztusz átgondolja, végül is örül.
Tárgyalni civilizált megoldás, akárcsak virágot adni lánykérésnél. A kormány delegáltja Amélia baroness, aki majd bánhatja, hogy visszautasította a tulipánját. Az olajfinomító átadásán újra meglepi, ezúttal rózsát ad. Vörös-narancs lángrózsát.

2. Póczek Csilla:
„Nem?! Csak így? Nem?!” Kormányzó lánya vagy sem, hogy merészelte?
Emberek jöttek. Egyre többen és többen. Mind vele szemben. Örömét lelte abban, hogy vállal beléjük ütközhet. Már lendületet is adott bele, lökdösődve haladt a testek áradatában.
Sokan utánafordultak. Páran talán a nyomába eredtek. Nem érdekelte. A tömeg zúgott körülötte, ő is ordibálhatott hát.
– NEM! NEM! NEM TŰRÖM!
A lába önkéntelenül vitte vissza a kormányzói palotához. Ott eszmélt csak fel, mikor az ablakokból fegyverek csöve meredt rá. Az emberek tovább kiáltoztak mögötte.
– NEM! NEM! NEM TŰRJÜK!
Zavarodottan nézett a mellette állóra.
– Mi lesz? – kérdezte a férfi. – Idehoztál minket. Vezesd a rohamot!

3. Dósa Judit:
…gyorsan történt…
Nyújtom feléd a fréziát, de egy testőr már vetődik is közénk. Téged körbevesznek, engem lefognak. A virág kettőnk között hever. Pontosan olyan ártatlan, törékeny és finom, amilyen a kedvenc sarki virágárusunk kirakatában volt…
…ahol olyan indulatok munkálnak a felszín alatt, mint a mi országunkban, ott állandó a veszély, a biológiai fegyverek fenyegetése. Nem szerettem erre gondolni. Bezzeg most, amikor kiadod a parancsot, semmi más nem jár az eszemben. Ordítanám, hogy ’szeretlek’, hogy ’én nem tudtam’… De mi értelme lenne? Azóta a frézia túlnőtt rajtunk. Jelképpé vált, én pedig úgy halok meg, hogy minden nap nézhetem a cellám ablakából.

4. Sümegi Emília: 
A lány tenyerébe hajtotta kipirult arcát, fejéről leesett a szabadság színes virágkoszorúja.
– Nem lehet! Apám a Felszíni Tanács elnöke… – zokogta, majd megfordult és dobogó léptekkel elszaladt.
A fiú kezéből puhán hullott alá a füstszín mélységi rózsa, koppanva az obszidián gyűrű. Pár pillanatig állt így csupán, aztán beszívta a levegőt, ökölbe szorította a kezét.
Fejét felszegte, szürke arca, hegyes füle elsötétült. Háta mögött narancs láng gyúlt a barikáddá összehordott romokon, szikár alakját vékony füstfelleg ölelte körül. Állkapcsát megfeszítette, vörösen parázsló tekintete elárulta: megteszi, amit egy férfinak ilyenkor tennie kell!
Mély baritonján elzúgta az “Emberi törvény, embertelen törvény!”-t.
Függöny.
Vastaps.

5. Büksi Zsuzsanna:
Piros-fehér tulipánokból készítek csokrot Hildának, körberakom zöld levelekkel. Reménykedem. Visszautasítása jeges esőként éri felhevült szívemet.
Napok óta őgyelgek. Keresem a helyem. Egyetemi barátok keresnek fel. Kiáltványokat hoznak, verseket, beszédeket írnak. Kérik, álljak ki én is, ha eljő az idő, hisz’ olyan szépen beszélek.
Én hallgatok.
Béklyóba köti nyelvem a fájdalom.
Hogyan beszélnék szépen, amikor Hildát sem tudtam meghódítani? Lelkes, bizakodó társaim közt úgy érzem magam, mintha egy jégtábla másik oldalán rekedtem volna. Összetört szívvel, fuldokolva küzdök a fájdalom ellen.
Lányok kokárdát tűznek mellkasomra. Barátok szorongatják vállamat. Eső illatát hozza a szél.
Felmarkolom a nyomtatványokat, hagyom, hogy magával sodorjon a tömeg.

6. Kiszely Réka:
Priscilla ökle az állkapcsán csattant. Az ébenfekete krionel, amit Jack a legutóbbi küldetésükről hozott, a földön hevert. Azt hitte, a nő örülni fog neki. Hiszen két napja azt mondta Corby tizedesnek, hogy szeretne ő is virágot kapni valakitől, ahogy a földi nők
Szegény gyermekem – duruzsolta Anya hangja a fejében, s Jack ezernyi testvére vele együtt mormolt.
Arrogáns… Megvet minket… Hogy merészeli…?!
Jack felhúzta tudatában a tűzfalakat, hogy kizárja testvérei zúgolódását.
– Elnézést a félreértésért, hadnagy.
Priscilla a virágra pillantott, arca kipirult. Egyszerre volt félelmetes és gyönyörű látvány, akár a vénuszi hőrobbanások.
– Ostoba kábelkupac – morogta a nő fásultan. – Takarodj a szemem elől!

7. M. H. Sethemba:
Reményekkel telve érkezett egy ritka virággal és házasulási szándékkal, de elfulladt a hangja a tehetetlen fájdalomtól. Sera elfordította a fejét és rátaposott a virágra.
– Milyen szánalmas! Csak egy virágra futotta, hercegecske? Vigyék innen, fejezzék le!
– De ez a virág…
– Mágus! Változtassa valami csúf teremtménnyé. Bogárrá! Aztán égessék el!
– Felség?
Az emberek elhűlve meredtek a képernyőkre. A hercegnő már a hatodik kérőjét pusztította el. Az emberekben gyűlt a harag és a szánalom.
Mit képzel magáról a hercegnő? Halomra öleti a fiaikat? Hercegeket pusztít el? Háborúba dönti az országot?
– Tűrhetetlen! – előbb csak elsuttogott szavak voltak, kiáltások, lábak dobogó árja, hangok harsogása.
Fellázadtak.