Rémes ötlet volt a gyaloglás. Vagy Petránál kellett volna aludnia, vagy pedig eljönni az utolsó villamossal. Nina felsóhajtott, újra elővette a mobilját. Mindjárt éjfél, és még csak a csónakázótónál jár. A békák hangosan kuruttyoltak a parton, a víz sötéten fodrozódott a fel-feltámadó tavaszi szélben. Nina összehúzta magán a rövid farmerkabátját. Hiába jártak május közepén, éjszakára lehűlt a levegő. A tó melletti klubból zene és hangos nevetés szállt felé.
Innen még egy negyedórás séta várt rá az egyetem kolijáig. Arca fájdalmasan megvonaglott, a sarkát véresre törte az új, tűzpiros cipője. Csak bicegett. Nem is értette, miért ezt vette fel, mikor csak a legjobb barátnőjével tartottak csajos estét. De amikor a szobája végébe vágta ma délután az államvizsga tételeket, még remek ötletnek tűnt. Az összetört szívek és a dögös magassarkúk egyébként is összetartoznak.
A szeme égett a napok óta tartó tanulástól, a lelke pedig sajgott. Ma lett volna az évfordulójuk Ákossal. A szobatársai mind hazautaztak, ő pedig képtelen volt egyedül gubbasztani és magolni. Ki kellett mozdulnia, szüksége volt valamire, ami megakadályozza, hogy egyfolytában a kínzó emlékeken rágódjon. Felhívta Petrát.
Egy óra múlva már legjobb barátnője albérletében ültek némi alkohollal felszerelkezve. Egész este beszélgettek. Bár Petra ajánlotta, hogy aludjon nála, Nina ragaszkodott hozzá, hogy visszajön a kollégiumba, mert kora reggeltől folytatnia kellett a tanulást.
Most azonban egyre jobban bánta, hogy nem fogadta el Petra ajánlatát. Ahogy fájós lábbal, egyedül baktatott hazafelé, újra rátört a magány.
Az éjszakai levegő elnehezült a hársvirágok illatától, bódult cserebogarak koccantak az utcai lámpák burájának. A sötétbe burkolózott padokon párok bújtak össze. A csónakok békésen lebegtek a tó kikötőjében.
Nina torka elszorult. Egy évvel ezelőtt itt, a parkban csókolták meg először egymást Ákossal a fiú együttesének koncertje után. Nyelt egyet, nem akart újra erre gondolni. Eddig egész jól megúszta ezt az évfordulót, nem szabad, hogy így a nap végére veszítse el a csatát. Kihúzta magát, összeszorította a fogát, s nem törődve a sarkába nyilalló fájdalommal meggyorsította a lépteit.
Éppen egyvonalba ért a klubbal, mikor az ajtó hirtelen kivágódott, és egy csapat hangosan kacarászó lány viharzott ki rajta. Nina megállt, hogy megvárja, míg elhaladnak előtte. Közben a szórakozóhely ajtaja újra kinyílt, a kiszűrődő fényben pedig egy ismerős alak jelent meg. Magas, sötét hajú srác túlságosan is ismerős vonásokkal.
Nina lelkibékéje, amit egész nap úgy óvott, mint egy frissen megragasztott porcelánvázát, ezernyi darabra esett szét. A lába megmerevedett, képtelen volt megmozdulni. A cipősarkai mintha a betonba fúródtak volna. Pedig futni szeretett volna, menekülni innen, hogy a parányi cserepeket, amik még a szívéből megmaradtak, megmenthesse. De nem bírt, Ákos látványa egészen megbénította.
– Nina!
Döbbenten meredtek egymásra. Úgy látszott, a fiút is felkavarta a váratlan találkozás. De hamar összeszedte magát, és azonnal elindult felé. A koncerteken szokásos fellépőruháját viselte: szegecsekkel kivert nadrág és ujjatlan trikó, mely alól kilátszott széles mellkasa. Bőrkabátját lazán a hátára vetette, haja csapzottan a szemébe hullott. Még mindig szívdöglesztő.
Nina torka kiszáradt, és szíve úgy dübörgött, hogy azt hitte, szétfeszíti a mellkasát. Nem, ez nem lehet igaz! Miért kell most hirtelen itt teremnie? Miért néz ki ilyen jól? Pont, mikor már azt hitte, képes túl lenni rajta. Megrázta a fejét, hogy kitisztítsa a gondolatait, és képes legyen cselekedni. Ákos egyre közelebb ért. Kényszerítette magát, hogy mozduljon. Menekülnie kell. Botladozva, remegő végtagokkal hátrált.
– Nina, kérlek, várj! – kiáltotta újra Ákos.
Egy kéz megérintette a vállát, és gyengéden visszatartotta. Nina összerezzent, finom borzongás futott át a bőrén. A teste még emlékezett a hosszú gitárosujjak érintésére. Megfordult.
Ákos olyan közel állt hozzá, hogy arcuk szinte összeért. A fiú bocsánatkérőn felvillantotta tipikus „ákosos” mosolyát, amiért a koncertjeiken a csajok annyira odavannak. És amibe egy éve Nina is beleszeretett. Sajnos.
– Mit akarsz? – kérdezte ingerülten.
– Jól nézel ki. Szép cipő – bökött Ákos a piros magassarkú felé.
Nina arcát elöntötte a vér, olyan vörösre gyúlhatott, mint a cipője színe. Keze ökölbe szorult. Ez jellemző Ákosra! Három hónappal ezelőtt szakított vele, azóta sem kereste. Nem érdekelte, hogy van, mit él át… Most pedig úgy áll itt előtte, mintha semmi sem történt volna. Előveszi a szexi bájmosolyt, poénkodik, azt gondolja, ezzel mindent megoldhat.
– Hogy ezt elmond, felesleges volt feltartani – vetette oda.
Ákos szeme megrebbent. A mosoly eltűnt az arcáról. Nina megfordult, újra elindult.
– Ne már. Kérlek, beszéljünk. Ne rohanj el így – lépett utána a fiú.
Nina azonban nem állt meg, folytatta az útját a csónakázótó partján. A víz olajosan csillogott mellette. Igyekezett nem tudomást venni arról, hogy Ákos követi, és tovább beszél hozzá.
– Annyi mindent szeretnék mondani. Már egy ideje készülök rá, de eddig még nem volt bátorságom megkeresni téged azok után, ami történt.
– Arra gondolsz, hogy csak úgy szakítottál velem, mert neked kellett a szabadság. És egy zenésznek nem való a kötöttség?
Nina keserűen felnevetett, de továbbra sem nézett a fiúra.
– Igazad van, egy idióta voltam – kérlelte Ákos. – Megérdemlem, hogy gyűlölj, de kérlek, hallgass meg.
Nina végül megállt, szembefordult a fiúval. A düh és a fájdalom egyre nőtt benne. Miért kínozza?
– Mit akarsz még tőlem? Megkaptad, amit akartál. Szabad vagy, éled az életed, építed a gitároskarriered. Hagyd, hogy én is tegyem a dolgom. Mennem kell, készülök az államvizsgára.
– Akkor hadd kísérjelek vissza. Kérlek.
Ákos nagy, könyörgő szemekkel nézett rá. Most megint az a nagyra nőtt, csibészes kisfiú volt, mint akit megismert, és akinek odaadta a szívét. Hogy aztán összetörtje. Most mégis megingott, de megacélozta magát. Megrázta a fejét.
– Egyedül is hazatalálok. Végeztünk egymással.
Ákos azonban nem engedett. Nina érezte, hogy mindenáron azt szeretné, hallgassa meg, de nem értette, miért olyan fontos ez neki. Hiszen ő szakított vele, ő hagyta el, és a három hónap alatt egyszer sem kereste. Most is csak véletlenül futottak össze. Egyre dühösebb lett. Miért nem hagyja már békén? Minek kínozza?
– Miért kellett pont ma találkoznunk? – fakadt ki végül.
A szemébe könnyek gyűltek. Nem bírta tovább. Elöntötték az emlékek és a fájdalom. Miért történik ez? Miért pont az évfordulójuk napján?
Ákos szóra nyitotta a száját, mondani akart valamit, de Nina dühösen leintette.
– Ne, hagyj!
A fiú könyörgő arccal tett felé egy lépést. Nina hátrált, a magas cipősarkak megbillentek, hirtelen valami keménynek ütközött, elveszítette az egyensúlyát. A csónakázótó! Megingott, keze rémülten kapott a levegőbe fogódzót keresve. Ákos felkiáltott, utána nyúlt, de későn. Nina háttal a tóba zuhant.
Egyre csak süllyedt. A cipője lecsúszott a lábáról, de nem érdekelte. Az ijedtségtől megbénult, csak hagyta, hogy a tehetetlenség húzza lefelé. Szemét elhomályosított a békanyáltól zavaros víz, szája megtelelt áporodott, undorító ízével. Végül nekiütközött a tó betonozott aljának.
Ez végre magához térítette a bénultságból, és kétségbeesetten kapálózott, hogy a felszínre jusson. Nem tudott úszni, de valahogy levegőhöz kellett jutnia. Szinte vakon vergődött a sötétségben, keze valami szúrós, nyálkás dologba gabalyodott. Miközben rémülten próbálta kiszabadítani, akkor vette észre, hogy hínár. Végül a zöldes homályban egy kéz nyúlt felé, és hirtelen felrántotta.
Nina köhögve, vizet öklendezve igyekezett újra lélegezni, miközben ösztönösen kapaszkodott az őt tartó erős karokba. Remegett, a halálfélelem még mindig fogva tartotta.
– Nyugi, itt vagyok. Nincs semmi baj – nyugtatta Ákos meleg hangja, miközben izmos mellkasához ölelte és a víz felszínén tartotta.
Nina nem tiltakozott, szorosan átfogta a fiú nyakát, hagyta, hogy a part szélére ússzon vele, aztán segítsen kimásznia a tóból.
Már a parton álltak csuromvizesen, csöpögő ruhában, mikor Nina végre meg tudott szólalni. Még mindig reszketett, de nem tudta eldönteni, hogy a hidegtől-e, vagy az átélt élménytől. Utálta a vizet, ezért sem tanult meg soha úszni. Erre majdnem belefulladt egy mesterséges tóba. Ha Ákos nincs..,
– Köszönöm – suttogta.
Kicsit kényelmetlenül érezte magát, nem igazán tudta, hogyan viselkedjen a fiúval, most hogy megmentette.
– Ne viccelj, miattam estél be. Ha nem erőszakoskodom, hogy hallgass meg… – szabadkozott Ákos.
Nedves hajtincsei most egészen feketének tűntek, fehér trikója a mellkasára tapadt, láthatóvá tette szépen kidolgozott mellizmait. Még elázva is iszonyúan jól nézett ki.
– Én nem figyeltem. Meg az a hülye cipő tehet róla – válaszolta Nina, és a meztelen lábára pillantott.
– Fenébe. Biztosan a tó alján maradt.
Ákos már ugrott volna vissza a vízbe, hogy megkeresse a cipőjét, de Nina gyorsan visszatartotta.
– Ne! Hagyd, gyűlölöm. Iszonyúan feltörte a sarkam. Már rég le kellett volna rúgnom a lábamról.
– Oké, Hamupipőke, a te topánkád. De valahogy haza is kell menned.
Nina elmosolyodott. Ákos még mindig képes megnevettetni. Már nem érezte azt a dühöt, mint az előbb. A vízben egyszerűen eltűnt a cipőjével együtt. Viszont egyre jobban fázott, a fogai összekoccantak a hidegtől.
Ákos felszedte a part mellől a bőrkabátját, amit akkor dobhatott le, mikor utánaugrott a tóba. Kicsit leporolta, majd óvatosan Nina vállára terítette.
– Nehogy tüdőgyulladást kapj.
Nina hálásan fogta össze magán. Az átázott ruhái kellemetlenül tapadtak a testéhez, a meztelen talpát pedig szúrta a talaj. Sürgősen haza kellett jutnia.
– Megpróbálok taxit hívni. Így nem gyalogolhatsz – szólalt meg Ákos, mint aki olvas a gondolataiban.
– Az én mobilom teljesen elázott – állapította meg Nina.
– A francba! Az enyém is. A nadrágom farzsebében felejtettem – morgott Ákos.
– Mindegy, bemegyünk a klubba, ott jó meleg van. Kölcsönkérem valakinek a mobilját, és majd ott várunk, míg ideér a taxi.
Nina azonban a fejét rázta. Kizárt, hogy így bemenjen a szórakozóhelyre. Mindenki őket nézné, és magyarázkodhatnának. Képtelen lenne elviselni a gúnyos, pletykára éhes tekintetetek. Inkább halálra fagy.
– Nem. Hamar visszaérek a koliba, nem olyan vészes a helyzet. Mire ideérne a taxi, addigra otthon is leszek.
– Cipő nélkül, vizes ruhában nem mehetsz – ellenkezett Ákos.
Nina azonban nem tágított.
– Te csak nyugodtan menj vissza melegedni.
Ákos végül feladta, és beleegyezően sóhajtott. Nina le akarta venni magáról a fiú kabátját, hogy visszaadja, Ákos azonban nem engedte.
– Tartsd magadon, különben még teljesen kihűlsz. Visszaviszlek.
Az utolsó szó megütötte Nina fülét. Hirtelen nem is fázott annyira.
– Mire gondolsz?
Ákos elvigyorodott. Nina pulzusa az egekbe szökött, az agya vészjeleket küldött. Mi a fenét találhatott ki?
– Mondtam, hazaviszlek – jelentette ki Ákos.
– Ölbe akarsz venni és cipelni? A sarokig sem bírnál el.
– Sokkal tovább is menne. De amúgy nem ezt tervezem. A hátamra veszlek.
Ákos önelégülten kihúzta magát. Láthatóan szörnyen büszke volt az ötletére. Nina felnevetett.
– Komolyan a hátadon akarsz cipelni? Szó sem lehet róla.
– Így secperc alatt hazaszállítalak. Könnyű vagy, még szaladni is tudok veled.
Nina egyre csak a fejét rázta. Hallani sem akart az ötletről, nem akart nevetségessé válni, ráadásul túlságosan közel lenne Ákoshoz. Képtelenség. Inkább gyalogol, a fájós lábának már úgyis mindegy.
– Felejtsd el! Nem fogok a hátadon gubbasztani. Röhejes lenne.
– Éjszaka van, alig jár erre valaki – győzködte Ákos. – Kit érdekel, mit mondanak? Ne szórakozz, Nina! Itt fagyunk meg.
Nina vizes ruhái szinte már rádermedtek a testére, vacogott, a bőre elkékült. Közben eszébe jutott, hogy Ákos a város másik felén lakik albérletben. Míg hazaér, könnyen összeszedhet valami komoly megfázást, a koliban viszont megszárítkozhat ő is.
– Rendben, siessünk – egyezett bele végül.
Ákos arca felragyogott a lámpák fényében. Látványosan örült a győzelmének. Nina máris megbánta. Mi lesz ebből?
De mielőtt újra tiltakozhatott volna, Ákos már akcióba is lépett. Leguggolt, és intett Ninának, hogy ölelje át a nyakát. Nina teátrálisan sóhajtott egyet, de megtette. Ákos széles vállába kapaszkodott, majd elrugaszkodott, és felugrott a fiú hátára. Ákos a saját derekához szorította Nina combját, aztán felállt. Nina érezte a fiú megfeszülő izmait. Nyelt egyet. Fura érzés volt ennyire közel lenni újra Ákoshoz, testük teljesen egymáshoz simult.
Nina először kicsit megbillent, de igazított a helyzetén, egészen hozzátapadt a fiú hátához. Az eddigi görcsös merevsége elmúlt, valójában jól esett Ákos közelsége, átadta magát az érzésnek. Beszívta Ákos bőrének illatát, az ismerős citrusos parfüm elkeveredett a tó vizének áporodott szagával, de Ninát nem zavarta, így is a fiúhoz tartozott. Megnyugtatta.
Ákos könnyű kocogásba fogott, úgy vitte a hátán, mintha csak valami hátizsák lenne. Egészen a kollégiumig szaladt vele.
– Végállomás – lihegte Ákos a kollégium bejáratánál.
Nina kuncogva csúszott le a fiú hátáról. Mindig is imádta a humorát, és azt, amilyen játszi könnyedséggel kezeli a legnehezebb helyzeteket is. Most is, miközben a kolihoz tartottak, összefutottak néhány ismerőssel, akiknek a kíváncsiságát lazán, csupán néhány frappáns válasszal szerelte le.
Míg Ákos idáig hozta, végignevették az utat, a két srác elképedt arcán pedig még akkor is kacagtak, amikor Nina szobájához értek.
– Gyere be, a többiek hazautaztak. Egyedül vagyok – invitálta beljebb a fiút.
Felsóhajtott, ahogy átfagyott, elgémberedett tagjait átjárta a szoba melege. Ákos azonban egy kicsit elfogódottnak tűnt, pedig ismerte a járást, nem először fordult meg itt. Nina sejtette, mit érez. Ő sem igazán tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Kik ők most egymásnak? Régi barátok? Két ismerős, aki a bajban segít egymáson? Egyik sem. Legalábbis Nina egyiket sem érezte igaznak.
Az eddigi haragja a vízben eltűnt, mintha minden fájdalom és neheztelés a tó mélyén ragadt volna. De mi maradt meg? Nina nem mert belegondolni. Csak azt érezte, hogy a szíve egyre hangosabban dübörög, és újra Ákos karjai közé vágyik. Szeretné a fejét a csupasz mellkasára hajtani, beszívni az illatát.
Már magától a gondolattól is enyhe bizsergés szaladt át a bőrén, érezte, hogy az arca lángra gyúlt. Ezt azonnal be kell fejeznie. Nem szabad ilyesmire gondolnia. Megdörzsölte libabőrössé vált karját, mintha csak fázna, és gyorsan a szekrényéhez szaladt. Kivett két törölközőt, az egyiket Ákosnak nyújtotta. Aztán, hogy zavarát leplezze, beszélni kezdett:
–Vetkőzz le nyugodtan. A vizes ruhákat majd kiteregetem a szárítóra, holnapra megszáradnak. Nyugodtan itt alhatsz, Bianka nem haragszik meg, ha használod az ágyát.
Ákos elvette a törölközőt, de nem válaszolt.
– Megyek, lezuhanyozom – hadarta tovább Nina.
Ákos nem mozdult, csak meredten, kissé elnyílt szájjal nézte őt. Aztán tett felé egy lépést.
– Segítek.
Hangja egészen rekedtnek tűnt. Kinyújtotta felé a kezét.
Nina torka kiszáradt, nyelt egyet. Bőrén újra átszaladt a már jól ismert bizsergés. Ösztönösen Ákoshoz húzódott, hagyta, hogy magához ölelje és megcsókolja. Ajkuk összeért.
Nina lélegzete egy pillanatra elakadt, gerince mentén apró remegés futott végig. Agya lázasan vészjeleket küldött, de azonnal elhessegette őket. Nem akart a következményekre vagy a holnapra gondolni. Egyszerűen élvezte a pillanatot.
Szája elnyílt, viszonozta a csókot. Ákos ajka mohón kereste az övét, csókja vad volt, követelőző. Nina élvezte ezt a hevességet. Ő sem volt képes betelni a fiú szájának ízével. Úgy érezte magát, mint a sivatagi vándor, akit napokig kínoz a szomjúság, és hirtelen vizet talál. Féktelenül, telhetetlenül estek egymásnak.
Nina légzése egyre gyorsult, két karjával átfonta Ákos nyakát, és közelebb húzta magához. Orrát belefúrta a fiú nyakszirtjébe, mélyen beszívta a tó és parfüm keverékének illatát. Becsukta a szemét és a fejét a fiú mellkasára hajtotta. Hányszor álmodott erről! Azt hitte, már soha nem fog ilyen közel kerülni hozzá. Most mégis egymást ölelik újra. Talán van remény kettejüknek? Nina megrázta a fejét. Nem szabad ebben reménykednie. Ez csak egy éjszaka, semmi több.
– Biztosan akarod?
Nina egy pillanatra elbizonytalanodott. Jó ötlet együtt lenni az exével? Nem bánja meg holnap? Minden porcikája sajgott a fiú után, teste lüktetett a vágytól. Még mindig szedi a fogamzásgátló tablettát. Nem gondolkodott tovább. Bólintott, és magához húzta Ákost.
Összefonódtak, eggyé váltak a szó minden értelmében.
– Szeretlek – suttogta Ákos, miközben testük verejtékben úszva összetapadt. Ninát végtelen boldogság járta át, a három hónapja lelkében tátongó űr eltűnt.
– El nem tudom mondani, hogy ez mennyire hiányzott – szólalt meg Nina, miközben kéjesen kinyújtózott. Bőre még mindig bizsergett az átélt gyönyörtől.
– Nekem is. És nem csak úgy mondtam, hogy szeretlek. Komolyan gondolom – válaszolta Ákos, és csókot nyomott a lány homlokára.
Nina felkönyökölt.
– Nemcsak a pillanat heve, meg ilyesmi? – kérdezte enyhe iróniával a hangjában, de közben a szíve majd ki ugrott, miközben a válaszra várt.
– Nem. Ezt akartam elmondani a klub előtt is, csak nem hagytad – Ákos felsóhatott.
– Ez alatt a három hónap alatt rájöttem, hogy mekkora idióta vagyok. Sokáig azt hittem, ha együtt vagyunk, nem vagyok szabad. Féltem, hogy nem tudok melletted a zenére koncentrálni.
– De én soha nem akartalak korlátozni. Nem kértem, hogy válasz köztem, meg az együttes között – tiltakozott hevesen Nina.
– Ostobán azt gondoltam, hogy lemaradok valamiről. Tudod, te voltál az első komoly barátnőm. Előtted csak futó kalandjaim voltak. Nem számítottak. Te viszont igen. Ez megijesztett. Ráadásul a srácok is húztak, hogy most már aztán jön a házasság meg a gyerek.
Nina felsóhajtott.
– Én sem vágyom még ilyenekre. Egyelőre csak azt várom, hogy túllegyek az államvizsgán.
– Tudom, hülye voltam. Az egyedül töltött idő sok mindenre rádöbbentett.
– És most már másképp gondolod ezeket?
– Igen. Rájöttem, hogy a zenekar és a kapcsolatunk nem zárja ki egymást. Iszonyúan hiányoztál – Ákos felnevetett. – Folyton csak miattad nyavalyogtam. Írtam is rólad egy számot.
– Komolyan?
Nina szíve megdobbant. Ákos a megismerkedésükkor fogadkozott, hogy a következő dala róla fog szólni, de az ígért szerzemény nem született meg. Eddig.
– Igen. Egyébként ma, a koncert végén el is játszottam. Kár, hogy nem értél hamarabb a klubhoz. Akkor hallhattad volna.
– Elgitározhatnád külön csak nekem – évődött Nina.
– Egy feltétellel – válaszolta szigorú arccal Ákos.
– Mi lenne az?
– Adsz nekem még egy esélyt. Akkor eljátszom neked akár minden nap a dalt.
Nina lélegzete egy pillanatra elakadt. Szíve a fülében dübörgött olyan hangosan, hogy azt hitte, Ákos is hallja. Ez volt a legtitkosabb vágya. Hányszor elképzelte ez alatt a három hónap alatt, hogy Ákos eléáll, és megbocsájtásért könyörög! Bevallja, hibázott, rájött, mennyire szereti. Petra azt mondta, ne álmodozzon, ilyen csak a mesékben van. És tessék, valóra vált. Vagy csak álmodik? Megérintette Ákos arcát. Érezte az enyhén verejtékes bőrét, a serkenő borostát az ujjai alatt. Valódi volt, nem álmodott.
– Mi a szám címe? – kérdezte.
– Május éjszakán – felelte Ákos. – Az első randink emlékére. Tudom, hogy ma van az évfordulója, nem felejtettem el.
Nina torka elszorult. Legszívesebben elsírta volna magát. Ákos tényleg komolyan gondolja, amit mond. Szereti. Bízni akart benne.
– Rendben, próbáljuk meg újra.
– Ígérem, nem bánod meg – válaszolta Ákos, miközben átölelte és szorosan magához húzta.
