Izgatott voltam amikor ezt a könyvet a kezembe vettem, mert alig vártam. Nagyon szeretem a Dr. Csont sorozatot és arra vágytam, hogy visszakerüljek abba a világba. A csalódás óriási volt. Jó, azzal tisztába voltam, hogy nem lesz teljesen ugyanolyan, de azért nem pontosan erre számítottam.
A borítója borzalmas. Az egész egy nagy káosz. Sosem raknám a polcomra. Megvethet érte bárki is, de brrr… a hideg kiráz ettől a borítótól.
Fülszöveg: Dr. Temperance Brennan, miután a házassága tönkrement, Kanadába költözött, hogy új életet kezdjen. Montrealban dolgozik törvényszéki antropológusként. A lánya egyetemre jár az Egyesült Államokban, így az egyedülálló Tempe, aki sikeresen kilábalt alkoholizmusából, minden idejét a munkájának szenteli.
A város egyik parkjában szemeteszsákokba csomagolt, oszló emberi maradványokat találnak. A szörnyű lelethez Tempe-et riasztják, akiben – egy korábbi eset kapcsán, bizonyos hasonlóságok alapján – felmerül a gyanú, hogy talán nem elszigetelt bűntényről van szó. Nyomozni kezd maga is, jóllehet rendőr kollégái ezt nem nézik jó szemmel, túlbuzgóságának tudják be a dolgot. Ám dr. Brennan szívósan kutakodik, s egyre több nyomra bukkan. Lehet, hogy sorozatgyilkos garázdálkodik a városban?
Az újabb áldozatok felbukkanása arra mutat, hogy mégiscsak Tempe-nek van igaza, aki maga is halálos veszélybe kerül…
Vélemény: Ami a sorozatbeli Tempe-t olyan szerethetővé teszi, az szerintem a megkérdőjelezhetetlen magabiztossága. Teljesen tisztában van azzal, hogy mekkora tudás birtokosa. De azzal is, hogy nem tévedhetetlen. Sheeley Booth pedig tökéletesen kiegyensúlyozza. Érzelmek és empátia terén is. Nincs családja, majd Booth lesz neki a családja később.
Ezzel szemben ami a legnagyobb csalódás a főszereplő karaktere volt. Ez egy elvált nő, van egy lánya, és látszik rajta hogy megviselte az élet. Alkoholista volt, egy töntkrement házassággal. Számomra valahogy nem volt szimpatikus a karaktere, talán azért mert án a sorozatbeli Tempe-hez kötöm a karaktert. Ez egy bizonytalan nő. A nyomozás vontatott és a nyomozók a hátuk közepére sem kívánják a kotnyeles nőszemélyt.
Nekem ez a könyv annyira nem jött be, hogy biztos nem fogom folytatni. Sajnálom a dolgot. Talán lett volna esélye a könyvnek, ha nem látom előbb a sorozatot, de így ez veszett ügy.