Kulcsár Kata – Szonja és a Bolondóra birodalma (15. fejezet)

Tizenötödik fejezet

Rébusz látogatója

Rébusz gondterhelten bámult maga elé. Újabban egyre gyakrabban találta magát ebben a töprengő testhelyzetben. A Nyitott Határok Hete itt volt a küszöbön. A küldöttségek érkezésének közeledte egyrészt izgalommal töltötte el, másrészt, személyiségétől szokatlanul, enyhe aggodalmat érzett.

Kopogtatás hallatszott, de nem a bejárati ajtó felől. Rébusz felemelt fejjel fülelt. A hang megismétlődött. Ezúttal biztos lehetett benne: a megbeszélt jelet hallotta, mégpedig háromszor egymás után. Felkelt székéről, elhúzta a rejtekajtót takaró könyves szekrényt és felvont szemöldökkel nyugtázta a megjelenő Pöszméte anyót. Az anyó bizalmatlanul nézett körbe, karján nehéz takarógöngyöleget tartott. Rébusz beljebb intette, arcán balsejtelem tükröződött.

Csak nem halt meg? – kérdezte röviden.

Pöszméte megrázta a fejét. Letette a csomagot Rébusz térképasztalára és óvatosan kibontotta.

Szomorúszemű, a kecske összegömbölyödve feküdt a szétteregetett pokrócon.

Beteg? – kérdezte Rébusz fürkészve. Végigtapogatta az állat izmait és csontozatát. Az állat nyugodtan lélegzett. A mester kérdőn nézett fel. Pöszméte komoran tekintett vissza, majd kurtán újra megrázta a fejét.

Akkor eszméletlen?

Pöszméte sóhajtott és kelletlenül jelek mutogatásába kezdett. Öt-hat ingerült jel után leeresztette a karjait és felvont szemöldökkel meredt a mesterre.

Igen? – lepődött meg Rébusz. – Mióta?

Pöszméte röviden felmutatta mindkét kezét, majd fel-alá billentette a tenyerét kétszer.

Körülbelül tíz órája?

Pöszméte nem méltatta válaszra, kezdte visszagöngyölni a kecskét a takaróba és indulni készült.

Nem – emelte fel a kezét Rébusz. – Hagyja itt. Figyelni akarom.

Pöszméte méltatlankodva nézett.

Mit nem? – vakkantotta Rébusz. – Öntudatlan. Most nem kell neki legelő. Én meg nem engedhetem meg, hogy lemaradjak róla.

Pöszméte hidegen meredt rá egy darabig, majd beszívta az alsó ajkát és heves fejcsóválás közepette távozott. Sokáig hallatszottak még dühösen döngő léptei a lépcsőkön.

Rébusz visszatolta a szekrényt, majd újra az asztalhoz sétált. Pár gyakorlatias mozdulattal visszatakarta a kecskét, mint egy kisgyereket, csak a fejét hagyta szabadon. Egy ideig elgondolkozva vigyázta az álmát, leste a kecske kis rezzenéseit és töprengett.

Egy óra múlva feltápászkodott és gyertyát ragadva újra a szekrény mögötti lépcsőlejáróhoz sietett. A Kecskerétre vezető, tekervényes, földalatti folyosó helyett, melyen Pöszméte viharzott el korábban, Rébusz a vár alatti útvesztőben maradt. A felkeresett kis helységben ezúttal nem szorgoskodott Álma, de Rébusz nem is számított rá. A festő finom kis szerszámai a padlón hevertek kósza összevisszaságban. Az eredmények pedig sok-sok befektetett óráról árulkodtak. Az alkotás háromnegyede már a helyére került vagy pótlásra. A helyenként kopott, helyenként tökéletes állapotban megmaradt mozaikok együttese még derengő gyertyafényben is hatásos képet alkotott. Kivehető volt a trónterem régi, művészi igénnyel kidolgozott hátsó fala és az előtte helyet foglaló királyi család. Cseke király kellemes, fiatalos arca derűsen mosolygott középen, gesztenyebarna, hullámos, vállig hagyott haja kissé összeborult felesége vöröses, lágyan omló fürjeivel. Bié kislányos arcán szintén mosoly ült. Balián a királyi pár között állt, mint apjának egy fejjel alacsonyabb, 13 éves mása, még annak bölcsessége nélkül. Büszkén feszített a bizonyára az alkalomra készített csinos kabátban és nadrágban, egy földre támasztott kardot tartva a kezében. Ábrán az anyja oldalán állt. Kissé meghúzódva, félrehajtott fejjel, kíváncsian nézett előre. Az egyik nadrágszára soványabbnak tűnt, lába nem fejlődött rendesen. Az akkor nyolcéves fiú kis tartásbéli görbeséggel, rövid nyakkal és aránytalanul nagy fejjel rendelkezett, de vonásai értelmet és bájt mutattak. Egy kis félmosoly játszott a szája szögletében és fogta az anyja kezét. Az akkor hat év körüli kis Mia Balián és az apja előtt állt, káprázatos, kék gyöngyökkel és szalagokkal kivarrt, piciny, fehér ruhában. A család tagjai közül egyedül ő viselt koronát a haján.

Rébusz egy ideig, mintegy önmagát is késleltetve a királynét fürkészte, majd nagy levegővel rátért figyelme igazi fókuszára, a tíz év körüli lányalakra, ki magassága alapján a második lehetett a királyi sarjak közül és közvetlenül anyja előtt állt, apja óvó kezével a vállán.

Ezek is kedvedre valók lehetnek

Your email will not be published. Name and Email fields are required

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .