“Próbáld meg, hogy nem veszel levegőt!”
***
“…tényleg hercegesen nézek ki. Más szavakkal: úgy nézek ki, mint egy seggfej.”
A regény már akkor felkeltette az érdeklődésem, amikor Tricia Levenseller: A kalózkirály lánya című kötetről bogarásztam a véleményeket a moly.hu-n, és az egyik kommentben megemlítették ezt az írást, mint olyat, ami nagyon hasonlít a kalózkirályhoz. Egyből felcsillant a szemem. Sajnos amikor rákerestem, magyar fordításban még nem jelent meg a könyv, angolul meg nyögvenyelősen olvastam, úgyhogy félre is tettem. Hanem amikor kijött magyarul is!
Sajnos az örömöm nem tartott sokáig, rájöttem, hogy nem a megkopott angoltudásom miatt volt olyan nyögvenyelős az olvasás.
Összességében a szöveg gördülékeny és olvastatja magát, maga az alapötlet pedig érdekfeszítő, de a kivitelezés hagyott maga után némi rossz szájízt.
A történet egy kishableány átdolgozás, csak éppen Ariel itt nem egy jószívű hableány, hanem egy vérszomjas szirén, aki hercegeket csal le a víz mélyére, hogy aztán a szívüket kitépve ölje meg őket.
Lira anyja maga a Tenger Úrnője, és Lira mindenben próbál a kedvére tenni, hogy méltó legyen utódjaként, és méltó legyen a nevéhez, a Hercegek átkához. Viszont Lira mégiscsak hibát vét, amit az anyja azzal torol meg, hogy uszony helyett lábakat ad neki, és megbocsátása feltételéül azt szabja ki, hogy emberként, a dala ereje és szirén képességei nélkül ölje meg Midász hercegét.
Lira, immáron emberként hányódik a tenger közepén, amikor Elian, a Szaád kapitánya és Midász hercege kimenti. Először csak a legközelebbi szárazpartig akarja a lányt vinni, viszont Lira időközben elárulja a férfinak, hogy talán segíteni tud abban, hogy megtalálja a Kétó szeme néven ismert kristályt. A legenda szerint a kristály erejével az ember képes lehet legyőzni a Tenger Úrnőjét, márpedig Elián ezt tűzte ki célul. Gyűlöli a sziréneket, éppen ezért vadászik rájuk, a helyett, hogy az aranytrónon ülne Midászban.
Lira, bár többször alkalma nyílik, hogy elvégezze a feladatot, amivel az anyja bízta meg, egyelőre nem öli meg Eliánt, ugyanis ő mást akar. Elege van az anyja zsarnoki hatalmából, és azt reméli, hogyha ő uralja majd Kétó szemét, akkor letaszíthatja a trónjáról a Tenger Úrnőjét.
Ezért segít Eliannak, hogy esélye legyen megszerezni a kristályt.
Mindeközben persze kölcsönös vonzalom támad kettőjük közt, és ez az érzés segíti át őket a fordulóponton, amikor Elian megtudja, hogy Lira is egy a szirének közül. Egy azok közül, akiket gyűlöl. Akik megöltek annyi ártatlant.
Mint a young adult regényeknek általában, ennek a történetnek is happy end a vége. A regény csúcspontján kibontakozó csatában szirének és emberek együttes erővel legyűrik a Tenger Úrnőjét, Lira elfoglalja a trónt, és mivel immáron a tenger varázserejével ő rendelkezik, gyakran meglátogatja a kedvesét, Eliant.
A történetben számomra legnagyobb negatívum a szereplők, főleg Lira. Bár lépten-nyomon hangoztatja, hogy mennyire kegyetlen, számomra inkább csak idegesítő volt.
Nem elég erősek a motivációi, én úgy éreztem, csak azért megy sokszor ide vagy oda, mert a történet úgy kívánja meg.
Eliant tűrhetően megkedveltem, viszont a Lira és közte kialakult vonzalom engem nem győzött meg. Én nem tudnék megkedvelni egy olyan hisztis lányt, mint Lira, de lehet bennem van a hiba.
Az én személyes kedvencem Lira unokahúga volt, megkapó a hűsége, sajnálom, hogy a mellékszereplőknek nem jutott több szerep, mélyebb kidolgozottság.
A történet szépen fel van építve, bár a világra csak kevés rálátást kapunk, és a kalózok felé a kitérő ugyanolyan nyögvenyelős volt, mint Lira motivációi, viszont a regény végén a csata igencsak “látványosra” sikeredett.
Összességében az alapsztori érdekes, a kis hableány átdolgozása izgalmas, de a történet kiszámítható vége és a szereplők miatt nem sikerült jól a kivitelezés. A író jobban is kiaknázhatta volna a sztoriban rejlő lehetőségeket.
(L.K.)
