Júliusi és Augusztusi száz szavas játék

Mivel beütöttek a nyaralások, és egyéb sürgős elfoglaltságok, így most két hónap történeteit olvashatjátok egyben. Remélem tetszeni fognak.

Ime a júliusi:
Téma: Kétségek
Feladat: Főszereplődnek most van az álomesküvője (mindegy hogy fiú vagy lány), megvan minden. Csodás ruha, nagy lagzi várja, ünneplő sokaság, tökéletes ara/vőlegényjelölt. Mégis, az utolsó pillanatban kétségek merülnek fel benne! Ezt kell tennie?
Ezeket a kétségeket szeretném látni.

Büksi Zsuzsanna:
Az ablak előtt állok, a hold ezüsthídja átível a folyón. A bolygóállások kedveznek a holnapi esküvőnek. Családjaink elégedettek. Szeretem. Mégis kétségek gyötörnek.
– Mire gondolsz? – kérdezi.
– Megszöknék.
Odalép hozzám, hátulról átölel. Mellkasának dőlök, a hajamba csókol:
– Én is félek.
– Szökjünk meg együtt.
– Nem hagyhatom el népemet. A császáruk vagyok.
– Nem vagyok kész császárnőddé válni – rebegem.
– Ha egyszerű polgár lennék, talán könnyebb lenne?
– Akkor boldogan várnám a holnapot.
– Elmenekülhetsz! – Elenged, hátrébb lép. – Úgy a Halál menyasszonya leszel, engem pedig örök boldogtalanságra ítélsz.
Nem félem a halált úgy, mint félem az esküvőt. Mégis maradok.
Mellette kőszikla vagyok. Nélküle csupán széllel szálló porszem.

Kulcsár Kata:
– Úgy tűnik, minden rendben. A listámról mindenki megérkezett, elfoglalták a kijelölt sátorhelyeket. A lugas felvirágozva, az odavezető ösvényre kiraktuk a krepp-papíros befőttesüvegeket, a gyertyákat már elhelyeztem bennük. Az anyakönyvvezető négyre jön, Peti kalauzolja. Kálmán megérkezett gitárral, állítólag elölről-hátulról, mindenhonnan tudja a dalt, nem lesz baki.
– Helyette esni fog.
– Az Időkép szerint napokig semmi. Egy-két kósza felhő.
– Pocsolyatengerben húzom majd a ruhám.
– Ezért volt okos nem kölcsönözni.
– Apám majd iszapbirkózik a te apáddal.
– Legalább lesz mit nézni. Figyelj… Én állom a sarat.
– Ez egy béna szójáték?
– Úgy értem, tőlem futhat az ázott woodstock násznép, nekem elég, ha a fátylas illető marad.

Kulcsár Kata:
A ruha már rajtam, készül a smink. Csenge izgatott mosollyal sompolyog be. Bálint küldetett vele egy jegyzetfüzetet. Utolsó perces ajándék nekem. Egy unalmasabb, éjszakai műszakban rajzolgatta össze. Átlapozzuk a lányokkal. A megismerkedésünk a tóparton. Mókák, kalandok, lánykérés közvetlenül a kenus vízbeborulás után. Az esküvő. Én tündérruhában. A jövőbeli életünk képekben. Végig lánymackóként szerepelek, ő a fiúmedve, körülöttünk számos, apró bocs. Nekem is kell egy Bálint – sóhajt Timi. Bizonytalanul megsimogatom a frissen hennázott, pucér hasam és rágom a szám. Vajon mit szól az én konzervatív jövőbelim, ha megpillantja a nyolchónapos zsebibabát premier plánban felfedő, esztétikus lyukat? Már nem tűnik vicces ötletnek.

Kiszely Réka:
A főtér megtelt emberekkel, az Arashira szegeződő tekintetekben öröm és reménykedés ragyogott. A férfi csak egyszer látott ennyi embert egyszerre: a mestere akasztásán. Az emléktől görcsbe rándult a gyomra. Nem kellene itt lennie. Ezek az emberek egy új koronaherceget akartak, aki Luther halála után majd uralkodik. Ha tudnák ki ő… Arashi a közeledő menetet bámulta. Ria az élen lovagolt, az arcán ragyogó mosoly láttán Arashi sóhajtva ellazította ökölbe szorított kezét. Tudta, hogy Ria szereti a népét és jobban ismeri őt is, mint bárki más. Idővel mindent meg lehet tanulni, nem igaz? Uralkodni se lehet sokkal nehezebb, mint napról napra túlélni.Most pedig jöjjenek az agusztusi remekek:

Feladat: Írjatok maximum száz szóban bármit (tényleg bármit, zsáner vagy egyéb megkötés nélkül) ehhez a képhez. … Na jó, egy békának szerepelnie kell benne.

Póczek Csilla:
– Elhoztad?
– El.
Egyik kezemben pénzzel teli szütyőt szorongattam, a másikban meg egy békát. Felettünk az égen szivárvány ragyogott. Az asszony a békáért nyúlt, és miután átadtam neki, magasra hajította, magasabbra, mint lehetségesnek tartottam. A béka repült, át a szivárvány vízből és fényből szőtt ívén, majd ahogy visszazuhant, magával rántotta a földre. Immár ott kanyargott előttem a fák között, zölden és kéken és aranylón, a messzeségbe tartva. A végén pedig… a kincs! Temérdek.
Ha odaérek.
Az asszony elvette a szütyőt, miközben botja végét a békára szorította. Kiemelt egy érmét, és a zsebébe süllyesztette.
– Fogy a pénzed, fogy az időd.
Futásnak eredtem.

Kulcsár Kata:
– Szedje össze magát, jóember, most már jegyzőkönyvbe megy, amit mond!
– Azt hiszi, hogy részeg vagyok? Ma még egy cseppet se…
– Mondja csak, mit látott!
– Szóval bandukolok az erdőben, ilyenkor terem a pereszkegomba. Egyszer csak az avarhalomból kipislog egy béka. A szeme, mint egy fényes tányér. Kiugrik elém! Megtermett volt, mint egy borjú!
– Nem csalimesét írunk, Józsi bácsi. A tényekre próbáljon szorítkozni.
– Suhant előttem, fénylő, szivárványos nyálkaösvényt hagyott maga után…. Követtem és láttam, ahogy beugrik a Posztós Áronék garázsába. Az gyújtotta fel, kérem, nekem semmi közöm az esethez.
– És a garázsban tartott húsz liter pálinkához? És a maga folyton parázsló pipájához?

W. J. Lilah:
Nem szólnak egy szót sem, csak nézik a szivárványos varázslatot és hallgatják az erdei békák felháborodott brekegését, amiért nem őket változtatta vissza valaki. Próbálják megszokni egymás jelenlétét, ahogy azok teszik, akikre nagyon rég néztek emberként, akikre régen volt hatással valaki, amikor még meztelen bőrükhöz akart érni a másik.
A fiú kezében a varázspálcát szorongatja, de képtelen megragadni. Nem veheti el, csak ha neki adja. Kérlelőn simítja, amitől meleg vibrálás fut végig a testükön. Kétségbeesett tekintete éppen olyan lehet, mint az övé, ahogy közelebb hajol. Lehelete az arcát súrolja, suttogása nem a szavaktól, csak a mozdulattól érthető, ahogy forró ajkuk összeér.

Szenczi Ildi:
Olyan tisztán vezetett a végzetem felé az erdei szivárvány, mint Dorothy-t a sárga köves út. Habár az én sorsom véresebbnek ígérkezett. Az összezavarodott táj akár még szép is lehetne. Hajnal előtt csodás az égbolt kékje, tökéletes háttér a frissen hullott avar fölött nyújtózkodó rügyező ágaknak. Az egyiken egy béka kuruttyolt bizonytalanul, hatalmas szemével kérdőn pislogva rám. Pár órája még téli álmát aludta egy fatönk alatt, tegnap talán épp petét rakott a hőségtől kiszáradt tóba. Sok világot láttam már, de hogy még az évszakok is megkergüljenek… Tovább rúgtam az avart az unikornis vérének ragyogó, színes ösvényén. Meg kell bosszulnom őt.

L. K. Patrícia:
– Te, Józsi! Látod?
– Nem tudom, te mit látsz, de én olyan… szép színeset. Tudod. Az égen van.
– Felhő?
– Az hol színes, te marha?
– Ökör!
– Mivan?
– Azt mondtam ökör. Az asszony mindig annak hív.
– Jóvan, akkor ökör. De mi van az égen? Vagyis a földön. Ott kacskaringózik szépen a fák közt, de amúgy az égen szokott és színes.
– Szivárvány?
– Az! Te is azt látod?
– Nem. Én most már hallok.
– Mit?
– Békakuruttyolást. Megfogjuk, megcsókoljuk, oszt ha királylánnyá válik, elvesszük.
– Az a királyfi, te marha. …. De jóvan, csókoljuk.Büksi Zsuzsanna:
– Figyelted, mennyi szivárvány tűnt fel mindenütt idén nyáron?– lelkendezett Zelda.
– Ja – morogta Lilien. – Figyeltem.
– Anyám szerint ilyenkor az erdő tele van elvarázsolt békákkal – suttogta Zelda. – Ha a tizennegyedik szülinapom előtt elkapok egyet és megcsókolom, akkor megtalálom az igaz szerelmem. Lilien ujja köré tekergette a haját.
– Nehéz elkapni őket.
– Honnan tudod? Talán neked sikerült?
–Többször – vont vállat nyeglén Lilien.
– Többet is elkaptál? Szabad?
– Ja. Gondolom…
– Mégis hogy csináltad?
– Vittem lepkehálót.
– Én is viszek!
– Persze. Vigyél csak.
– És? Mi történt? Megcsókoltad mindegyiket? – türelmetlenkedett Zelda. Fejét forgatta, hátha megpillanthatja az elvarázsolt hercegeket. – Királyfivá változtak?
– Dehogy! – legyintett Lilien. – Az mese! Igazából szivárvánnyá válnak.

Tóth Eszter:
Kövesd a szivárványköves utat! – mondta a boszorkány, tehát pontosan ezt tettem. Erdőn, mezőn, kullancson, most épp csalánoson át. A bőröm már tele volt karmolásokkal, viszkető kiütésekkel és irdatlan mennyiségű kosszal. Ha ezek után tetszeni fogok a hercegemnek, az tényleg igaz szerelem lesz. A csalánoson túl megpillantottam a kutat. Végre! De hiába forgattam a fejem, sehol se láttam.
– Herceg!
– Brekk!
Abban a pillanatban egy varangyos béka ugrott a kút kávájára. Nyakában egy tábla, rajta ez állt: Herceg vagyok, csókolj meg és visszaváltozom! Meredten bámultam rá, ragacsos bőrére, dülledt szemére. Életemben nem láttam ilyen gusztustalant.
– Inkább maradok vénlány!

Ezek is kedvedre valók lehetnek

Your email will not be published. Name and Email fields are required

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .