Bodor Attila

1987-ben születtem Kecskeméten. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai Tanszékének doktorandusz hallgatójaként tevékenykedem, ahol a kutatási témám szorosan kapcsolódik a környezetvédelemhez. A szabadidőmet igyekszem minél hasznosabban eltölteni: sokat rajzolok, imádom az állatokat és nagyon szeretek olvasni.

Íróként leginkább a mesék világában érzem otthon magam, de néha szeretek kilépni a komfortzónámból egy-egy felnőtteknek szóló történet erejéig. Írásaimban igyekszem felhívni a figyelmet az olyan hagyományos értékekre, mint a barátság, a szeretet és az egymás iránti felelősségvállalás. Hiszek abban, hogy a meséknek – a szórakoztatáson felül – reflektálniuk kell a modern világ kihívásaira is, hogy a szülőknek lehetőséget biztosítsanak egy-egy tanulságos, jellemformáló beszélgetésre a gyermekükkel.

Szeretem egyedi humorral meghökkenteni az olvasókat, ám ezt igyekszem szerethetően megoldani. Remélem, hogy a könyveim ugyanolyan vidám perceket szereznek majd, mint amilyen vidámsággal írtam őket.

A legelső mesémmel a Könyvmolyképző Kiadó III. Aranymosás Irodalmi Válogatóján indultam, ahol a legjobbak közé jutott. Mesekönyvként 2015-ben jelent meg a kiadó gondozásában.

 

Publikációk:

Forrás: www.konyvmolykepzo.hu

A tél menyasszonya

(Könyvmolyképző Kiadó, 2018. december 07.), mesekönyv

A mesekönyv beleolvasóját ITT találod.

 

 

Forrás: www.konyvmolykepzo.hu

A ló, aki édességet tüsszentett

(Könyvmolyképző Kiadó, 2015. december 11.), mesekönyv

A mesekönyv beleolvasóját ITT találod.

 

 

Online publikációk:

Málnák (Aranymosás Irodalmi Magazin, 2017 szeptember 14.), novella

 

Elérhetőségek:

bodor.attila@gmail.com
Facebook oldal: Bodor Attila

Comments are closed.