Johhny Silver

1970-ben születtem Szentgotthárdon. A történelmi regények mellett hamar rátaláltam a sci-fi és a fantasy világára, ami aztán elszabadította a fantáziám.

Az első írásaim még középiskolában készültek. Főként a sci-fi és fantasy novellákat kerültek ki az írógépből, mellettük akadt krimi és horrortörténet is. Az első megjelenések a helyi lapba írt  újságcikkek voltak, amiket a Meghökkentő Mese sorozatba bekerülő két novellám (1990. „Az utolsó bezárt ajtó” és 1991. „A bérgyilkos”) követett. A legsikeresebb írásom sokáig a „Furcsa páros” című novella volt, ami a 1993. évi  Hugarocon irodalmi pályázaton második díjat kapott.

Nagyobb kihagyás után 2014-ben kezdtem újra aktívan foglalkozni írással. 2014-ben a Lidércfény AKF „A Nagy Háború” történelmi pályázatára készült „Árny az égen” díjazásban részesült. Az 2015-ös évben pedig az Avana Egyesület Preyer Hugó irodalmi pályázatán oklevél dicséretben részesültem az „Ami nem változik” című novellával. Ugyancsak 2015-ben a Same Side Egyesület sci-fi pályázatán különdíjat kaptam a „Szemetes” című írásért, ami bekerült az Egyesület által kiadott ebookban. 2016-ban a Bizzarium ebook novelláskötetébe került beválogatásra a „Lélekvesztő” című történetem. Ezekben az időkben több novellám megjelent a Lidércfény AKF online folyóiratában, az Avana Egyesület oldalán, illetve az Aranymosás Irodalmi Magazin online oldalán.

Miközben folyamatos pályázatokkal feszegettem a komfortzónám határait, először a Magyar Íróképző képzésén, majd a Könymolyképző Íróiskolájában fejlesztettem az ismereteimet.

A 2017. év új kihívásokkal és pályázatokkal kezdődött, melyek kapcsán novelláim jelentek meg az AVANA Egyesület Új Galaxis antológiájának 25. számában („Ami nem változik” és a „Síri csend”), majd a Főnix Könyvműhely gondozásában a Könyvhéten bemutatott Halhatatlanok című köteteben („Unalom ellen”) is. Az idei évben várható a Spirit art Kiadó által szerkesztett Száznevű város címet viselő fantasy gyüjtemény megjelenése is, ahol szintén egy novellával („Rémségek városa”) jelenek meg.

Az írással párhuzamosan aktív tagja vagyok az Apolló Tintafoljai írókörnek, ahol sokszínű és érdeklődésű csapat dolgozik azon, hogy egymás támogatva friss, újszerű írásokkal lépjen a közönség elé.

 

Megjelenések:

Meghökkentő mesék (1990): Az utolsó bezárt ajtó

Meghökkentő mesék (1991): A bérgyilkos

Lidércfény AKF – A Nagy Háború. Árny az égen

Same Side sci-fi pályázat: Szemetes

Lidércfény AKF 2015/3. száma: Az Ön legjobb barátja

Aranymosás Irodalmi Magazin: A báb

Lidércfény AKF 2015/11. száma: Hatos fokozat

Lidércfény AKF 2016/1. száma: Rabláncon

Bizzarium harmadik novelláskötet: Lélekvesztő

Lidércfény AKF 2016/3. száma: Lélekvesztő

Lidércfény AKF 2016/4. száma: Glomp

Lidércfény AKF 2016/5. száma: Ködbe zárva

Lidércfény AKF 2016/6. száma: Kurgan

Lidércfény AKF 2016/7. száma: Fúria

Lidércfény AKF 2016/9. száma: Szemetes

Lidércfény AKF 2016/9. száma: A gazdaasszony

Aranymosás Irodalmi Magazin: Az Assylin

Új Galaxis antológia 25. szám: Ami nem változik, Síri csend

Halhatatlanok fantasy antológia (Főnix Könyvműhely): Unalom ellen

Aranymosás Irodalmi Magazin: Felütés

Száznevű város antológia: Rémségek városa

Apolló Tintafoltjai blogon: Ami nem változik c. novella (2018. augusztus 30.)

Apolló Tintafoltja blogon: Síri csend c. novella (2018. szeptember 21.)

Libellus Magazin: A sámán macskája c. novella (2019. január 11.)

Lidércfény AKF 2019/2. száma: A sámán macskája c. novella

Aranymosás Irodalmi Magazin: Csatornapatkányok (VIII. Aranymosás pályázati anyaga) (2019. február 27.)

Lidércfény AKF 2019/5. száma: Bádog Joe c. novella

SF.Galaxis No.2 antológia: Parancsfelülírás c. novella (2019. június 03.)

Aranymosás Irodalmi Magazin: Síneken (2019. szeptember 25.)

 

Elérhetőségek:

http://www.johhnysilver.hu/
kapcsolat@johhnysilver.hu

Comments are closed.