Hamarosan – mint már hosszú évek óta – eljön a nyár eleje és vele a Könyvhét. Idén is lehet remek kedvezményekre, könyves programokra lehet számítani. Több helyszínen is lesznek majd könyvheti programok, ilyen a megszokott…

Hamarosan – mint már hosszú évek óta – eljön a nyár eleje és vele a Könyvhét. Idén is lehet remek kedvezményekre, könyves programokra lehet számítani. Több helyszínen is lesznek majd könyvheti programok, ilyen a megszokott…
Bálint Erika első regényének, az Adj esélyt! című könyvnek a blogturné harmadik állomása a Sorok között. Az értékelést ITT találjátok.
Bálint Erika első regényének, az Adj esélyt! című könyvnek a blogturné második állomása Nem félünk a könyvektől. Az értékelést ITT találjátok.
Az idén is megrendezte a Könyvmolyképző Kiadó a szokásos év végi Csillagszóró rendezvénysorozatát. Mind a két nap bővelkedett a programokban. Szombatra a kicsiket várták sok szeretettel és meseírókkal az Alexandra könyvesházba. Szombat tíz órától…
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent Bálint Erika: Adj esélyt! című regénye A könyv beleolvasóját a Könyvmolyképző Kiadó honlapján találod.
Íme három vallomás a három főszereplőtől: Adorján, a volt felesége, Éva, és a közös fiúk, Tomi szólal meg egy-egy szívbemarkoló gondolat erejéig:
Bálint Erika első regénye, az Adj esélyt! idén jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadónál. Erről is beszélgetünk az írónővel készített interjúban…
Az Adj esélyt! Bálint Erika első, nyomtatásban megjelenő regénye. Az író modern és rázós témákat dolgoz fel ebben a könyvben, játszi könnyedséggel. A másság, a válás és a gyógyíthatatlan betegségek témái nagyon is aktuálisak. Kissé…
Már előrendelhető a Könyvmolyképző Kiadótól Bálint Erika: Adj esélyt! című regénye. Ezzel kapcsolatban bátran keresd a kiadó honlapját!
Hamarosan megjelenik Bálint Erika: Adj esélyt című könyve, amely a másságról, az elfogadásról, a megbocsátásról szól. Az írónő meglepetésként elkészített egy videómontázst, amely érzésekről, hangulatokról szól.